24. rész
"Vannak,
akik beszélgethetnek sok-sok éven át, mégis ismeretlenek maradnak
egymás számára; és vannak, akik már az első pár mondat után régi
barátokként kezelik egymást"
Pierre állt ott velem
szemben. Hirtelen nem tudtam hova tenni, hogy most mit keres itt. De biztosan
Chuck, az árulkodós elmondta neki, hogy mire készülök…
- Az, hogy te hova mész, azt nem tudom, de én tudom, hogy hova megyek. – válaszoltam.
- Nem mehetek oda, ahova te mész?
- Nem
- Miért? Nem engednek fel mindkettőnket a gépre!? – kérdezte apró mosollyal.
- Most ahogy így kérdezed, nem. – mondtam, majd faképnél hagytam, és mentem megvenni a jegyemet. Jó sok időbe telt, mire megtaláltam, hogy hol kell jegyet venni, de ez is sikerült.
- 1 jegyet kérnék Tenerifére. – mondtam kedvesen a hölgynek.
- Kettőt, és én fizetem. – kontárkodott bele megint Pierre.
- Csak egyet, és én fizetem. – Szegény nőnek fogalma nem volt, hogy mi folyik most pontosan. De ez igazából nem is zavart. Jó volt nézni az értetlen arcát. Végül kiadta nekem a jegyemet, és mentem, hogy felszálljak a gépre. Sikerült leráznom Pierre-t, és ennek nagyon de nagyon örültem. A kis táskámat felraktam az ülésem feletti polcra, majd helyet foglaltam. Ablak mellé kaptam ülést, aminek örültem. A kocsiban is rosszul vagyok, ha nem ülhetek ablak mellé.
- Szia szépségem. – hallottam meg megint a nem kívánt hangot. Még jó, hogy kizökkentett a gondolatmenetemből…
- Nincs más, akit boldogíthatnál? – kérdeztem elég undokul.
- Felejtős. Sajnos te vagy az egyetlen akire be van állva a radarom. – mondta kedvesen. Erre kitört a nevetés belőlem.
- Remélem, hogy nem áll, mert egy idő kényelmetlen lehet. – mondtam a nagy nevetés közepette. Végre leesett neki is, hogy mire gondolok, és kínos arcot vágott, aztán ő is elnevette magát.
- Na gyere, ülj le… úgyse fogok megszabadulni tőled. – szinte még ki sem mondtam, már le is ült mellém. – Miért követsz engem? – kérdeztem meg végül.
- Tudod, nem… honnan is tudhatnád? Na szóval. A lényeg az egészben az, hogy félreértetted ezt az egészet. Sebastien nincs együtt azzal a nővel…
- Már ne haragudj, de nem úgy nézett ki, miközben lenyomta a nyelvét a torkába kb.
- Te hogy reagáltál volna egy ilyenre? – kérdezett vissza.
- Mondjuk nem dugom le a nyelvemet a torkába?
- Jogos. De akkor is, kicsit felkaptad a vizet. – ecsetelte tovább a hülyeségét.
- Ne szórakozz már velem. Most meg akarod keseríteni az utazásom? – kérdeztem vissza most már idegesen.
- Nem, nem! Dehogy.
- Akkor innentől nem akarok semmit hallani Sebastienről, most nyaralni megyünk! – mosolyogtam rá. Nem tudom meddig tartott az utazás, vagy mi történt a gépen, mert végigtrécseltük az egész utat Pierre-rel. Mesélt a bandáról, a családjáról, a kedvenc dolgairól… szinte mindent megtudtam róla. Én is nagyon sok mindent elmeséltem magamról neki, köztük az exemet is, aki miatt nem vagyok oda a zenészekért. Úgy hallgatta végig, mint valami 5 éves, akinek a Hamupipőkét mesélem. Teljesen meglepődtem, és ezt ő is észrevette. Leszállt a gép, mi meg elindultunk a csomagjainkért, és még mindig járt a szánk… Mikor mindennel végeztünk a reptéren, fogtunk egy taxit, és egy olyan szállodába mentünk, ahol Pierre már megszállt egyszer. Ő legalább ismerte a helyet. Szép szálloda volt, meg kell hagyni.
- Két szobát szeretnénk. – mondta Pierre a recepción.
- Sajnálom uram, de tele vagyunk. Csak egy egyágyas szobánk van, ahonnan most távoznak vendégeink. – rám nézett Pierre kérdőn, hogy akkor most mi legyen.
- Tökéletes lesz! – szóltam közbe, és elvettem a szoba kulcsát. Az út közben meggyőzött Pierre, hogy ő akar mindent fizetni, és…… hiába szálltam szembe vele, minden módszeremet bevetettem, semmi sem hatott. Felértünk a szobába. Egyből ledobtam a cuccaimat, és kimentem az erkélyre. A kilátás gyönyörű volt, a tengerre nyílt a kilátás.
- Úszni akarok! – jelentettem ki, majd elkezdtem előkotorni a fürdőruhámat. Pierre értetlenül nézett rám, nem tudta, hogy most mi bajom van. Pár órával ezelőtt még Sebbel éppen kb szerelmet vallottunk egymásnak, most meg teljesen normálisan (!?) viselkedem. Na de ez most lényegtelen. Most nyaralok! Megtaláltam a fürdőruhámat, berohantam a fürdőbe, és átöltöztem, hajamat kiengedtem, és már készen is voltam a fürdőzésre.
- Na, elkészültél? – kérdeztem, ahogy kiléptem a fürdőből. Pierre rám nézett, és elkezdett méregetni. – Találsz te jobbat is. – jegyeztem meg mosolyogva. Ő is mosolygott egyet.
- Persze, kész vagyok, mehetünk. – majd elindultunk le a partra. Útközben egyikünk se szólalt meg. Mit is mondhatnék neki? Alig ismerem… Fölösleges energiát nem fektetek bele…
Leértünk a partra, de nem mentünk be a vízbe. Csak sétáltunk végig.
- Szereted őt? – törte meg a csendet végül.
- Nem szeretnék erről beszélni. Alkut kötöttünk. Nem beszélünk róla. – mondtam, mire megcsörrent a telefonja. Mégis ki hoz le magával a tengerpartra telefont? Pasik…
- Ne mond meg, hogy hol vagyunk! – utasítottam szigorúan. Felvette a telefont.
- Halló? Áhh, mivan öcsi, gyógyulgatsz? – ekkor jöttem rá, hogy Sebastien az. – Hát izzé… nem tudom hol van Lara… Tudom, tudom, de nem értem el őt a repülőtéren, ezért most próbálom kideríteni, hogy hova utazott… Ja, elmondom majd neki… Senkinek se veszi fel a telefont… - válaszolt folyamatosan Pierre, majd hirtelen a kezembe nyomta a telefont, és hallottam Sebastien monológját…
- De hallod, nem tudom most mivan, én mondtam neki, hogy több ő nekem, és nem tehetek arról, hogy az exem felkeresett. Nem tudtam mit tenni, hogy így letámadott. Kérlek, találd meg, és szólj, ha megvan, oké? – visszaadtam Pierrenek a telefont, és elfutottam onnan.
- Az, hogy te hova mész, azt nem tudom, de én tudom, hogy hova megyek. – válaszoltam.
- Nem mehetek oda, ahova te mész?
- Nem
- Miért? Nem engednek fel mindkettőnket a gépre!? – kérdezte apró mosollyal.
- Most ahogy így kérdezed, nem. – mondtam, majd faképnél hagytam, és mentem megvenni a jegyemet. Jó sok időbe telt, mire megtaláltam, hogy hol kell jegyet venni, de ez is sikerült.
- 1 jegyet kérnék Tenerifére. – mondtam kedvesen a hölgynek.
- Kettőt, és én fizetem. – kontárkodott bele megint Pierre.
- Csak egyet, és én fizetem. – Szegény nőnek fogalma nem volt, hogy mi folyik most pontosan. De ez igazából nem is zavart. Jó volt nézni az értetlen arcát. Végül kiadta nekem a jegyemet, és mentem, hogy felszálljak a gépre. Sikerült leráznom Pierre-t, és ennek nagyon de nagyon örültem. A kis táskámat felraktam az ülésem feletti polcra, majd helyet foglaltam. Ablak mellé kaptam ülést, aminek örültem. A kocsiban is rosszul vagyok, ha nem ülhetek ablak mellé.
- Szia szépségem. – hallottam meg megint a nem kívánt hangot. Még jó, hogy kizökkentett a gondolatmenetemből…
- Nincs más, akit boldogíthatnál? – kérdeztem elég undokul.
- Felejtős. Sajnos te vagy az egyetlen akire be van állva a radarom. – mondta kedvesen. Erre kitört a nevetés belőlem.
- Remélem, hogy nem áll, mert egy idő kényelmetlen lehet. – mondtam a nagy nevetés közepette. Végre leesett neki is, hogy mire gondolok, és kínos arcot vágott, aztán ő is elnevette magát.
- Na gyere, ülj le… úgyse fogok megszabadulni tőled. – szinte még ki sem mondtam, már le is ült mellém. – Miért követsz engem? – kérdeztem meg végül.
- Tudod, nem… honnan is tudhatnád? Na szóval. A lényeg az egészben az, hogy félreértetted ezt az egészet. Sebastien nincs együtt azzal a nővel…
- Már ne haragudj, de nem úgy nézett ki, miközben lenyomta a nyelvét a torkába kb.
- Te hogy reagáltál volna egy ilyenre? – kérdezett vissza.
- Mondjuk nem dugom le a nyelvemet a torkába?
- Jogos. De akkor is, kicsit felkaptad a vizet. – ecsetelte tovább a hülyeségét.
- Ne szórakozz már velem. Most meg akarod keseríteni az utazásom? – kérdeztem vissza most már idegesen.
- Nem, nem! Dehogy.
- Akkor innentől nem akarok semmit hallani Sebastienről, most nyaralni megyünk! – mosolyogtam rá. Nem tudom meddig tartott az utazás, vagy mi történt a gépen, mert végigtrécseltük az egész utat Pierre-rel. Mesélt a bandáról, a családjáról, a kedvenc dolgairól… szinte mindent megtudtam róla. Én is nagyon sok mindent elmeséltem magamról neki, köztük az exemet is, aki miatt nem vagyok oda a zenészekért. Úgy hallgatta végig, mint valami 5 éves, akinek a Hamupipőkét mesélem. Teljesen meglepődtem, és ezt ő is észrevette. Leszállt a gép, mi meg elindultunk a csomagjainkért, és még mindig járt a szánk… Mikor mindennel végeztünk a reptéren, fogtunk egy taxit, és egy olyan szállodába mentünk, ahol Pierre már megszállt egyszer. Ő legalább ismerte a helyet. Szép szálloda volt, meg kell hagyni.
- Két szobát szeretnénk. – mondta Pierre a recepción.
- Sajnálom uram, de tele vagyunk. Csak egy egyágyas szobánk van, ahonnan most távoznak vendégeink. – rám nézett Pierre kérdőn, hogy akkor most mi legyen.
- Tökéletes lesz! – szóltam közbe, és elvettem a szoba kulcsát. Az út közben meggyőzött Pierre, hogy ő akar mindent fizetni, és…… hiába szálltam szembe vele, minden módszeremet bevetettem, semmi sem hatott. Felértünk a szobába. Egyből ledobtam a cuccaimat, és kimentem az erkélyre. A kilátás gyönyörű volt, a tengerre nyílt a kilátás.
- Úszni akarok! – jelentettem ki, majd elkezdtem előkotorni a fürdőruhámat. Pierre értetlenül nézett rám, nem tudta, hogy most mi bajom van. Pár órával ezelőtt még Sebbel éppen kb szerelmet vallottunk egymásnak, most meg teljesen normálisan (!?) viselkedem. Na de ez most lényegtelen. Most nyaralok! Megtaláltam a fürdőruhámat, berohantam a fürdőbe, és átöltöztem, hajamat kiengedtem, és már készen is voltam a fürdőzésre.
- Na, elkészültél? – kérdeztem, ahogy kiléptem a fürdőből. Pierre rám nézett, és elkezdett méregetni. – Találsz te jobbat is. – jegyeztem meg mosolyogva. Ő is mosolygott egyet.
- Persze, kész vagyok, mehetünk. – majd elindultunk le a partra. Útközben egyikünk se szólalt meg. Mit is mondhatnék neki? Alig ismerem… Fölösleges energiát nem fektetek bele…
Leértünk a partra, de nem mentünk be a vízbe. Csak sétáltunk végig.
- Szereted őt? – törte meg a csendet végül.
- Nem szeretnék erről beszélni. Alkut kötöttünk. Nem beszélünk róla. – mondtam, mire megcsörrent a telefonja. Mégis ki hoz le magával a tengerpartra telefont? Pasik…
- Ne mond meg, hogy hol vagyunk! – utasítottam szigorúan. Felvette a telefont.
- Halló? Áhh, mivan öcsi, gyógyulgatsz? – ekkor jöttem rá, hogy Sebastien az. – Hát izzé… nem tudom hol van Lara… Tudom, tudom, de nem értem el őt a repülőtéren, ezért most próbálom kideríteni, hogy hova utazott… Ja, elmondom majd neki… Senkinek se veszi fel a telefont… - válaszolt folyamatosan Pierre, majd hirtelen a kezembe nyomta a telefont, és hallottam Sebastien monológját…
- De hallod, nem tudom most mivan, én mondtam neki, hogy több ő nekem, és nem tehetek arról, hogy az exem felkeresett. Nem tudtam mit tenni, hogy így letámadott. Kérlek, találd meg, és szólj, ha megvan, oké? – visszaadtam Pierrenek a telefont, és elfutottam onnan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése