9.rész
- Fiúk, most már ideje
lenne mennünk, mert túlságosan is jól éreztük magunkat! – mondta egy kicsit
dőlöngélve Kármen. Eddig észre sem vettem, hogy Kármen egy kicsit be van
csiccsentve, de ez látszólag nagyon tetszik a srácoknak.
- Igaza van, még ágyba kell dugnom őt… - mondtam kicsit szomorúan.
- Ágyba dugom én ha kell, elhiheted. – mondta kacér mosollyal David, miközben végigmérte Kárment.
- Azt gondoltam, de tudod, hogy ez felejtős, ugye? Mi nem azok a fajták vagyunk, akik így odaadják magukat… - vágtam rá egyből a kijelentésére.
- Persze persze, csak hülyéskedett – mondta Sebastien Davidről, akinek megütötte a vállát egy kicsit.
- Reméltem is. – mosolyogtam mint egy idióta. – Akkor mi megyünk is. Nagyon szépen köszönjük a mai estét, igazán jól éreztük magunkat, bár volt egy két furcsa megmozdulásotok, amit nem értettem, és szerintem Kármen sem, de nem vagyunk olyan állapotban, hogy kérdezősködjünk. – a srácok mintha megkönnyebbültek volna valamiért… nagy sóhaj, egymásra nézés… szerintem sose fogjuk megtudni.
- Rendben, de ne felejtsétek el, hogy délután, estefele jöttök át hozzánk. Egy kicsit visszaugrunk a gyerekkorba, ha nektek is megfelel – figyelmeztetett Sebastien.
- Persze persze, nem felejtjük el. Majd akkor megyünk, mihelyst összeszedtük magunkat. Remélem jobban fogtok majd kinézni, mint most. – incselkedtem egy kicsit.
- Heeey, még egy ilyen, és úgy megcsikizlek, hogy nagyon. – mondta Sebastien.
- Ez aztán értelmes megnyilvánulás volt kaszanova. – viccelődött rajta David.
- Na ezt majd mi lerendezzük hazafele. – ígérte meg Sebastien Davidnek, aki nem is mert erre semmit mondani.
- Hát akkor, sziasztok. – köszönt el Kármen, és adott két puszit Sebastiennek, majd Davidnek. Aztán jöttem én. Én először Davidnek adtam, és utána mentem Sebastiennek.
- Köszönöm a mai estét. – szólt hozzám, és megölelt. Hirtelen nem is tudtam, hogy reagáljak, csak tágra nyílt szemekkel néztem a sötét utcába.
- Öööö, igazán nincs mit. – mondtam, majd eltoltam magamtól, és adtam neki két puszit az arcára. Lehet, hogy többet várt volna? Na azt már nem. Tényleg nem vagyunk azok a fajták, és remélem nem is ezt nézik ki belőlünk…
- Hát akkor sziasztok. – mondtam, majd sarkon fordultunk, és bementünk a házba. Igazából rettentően fáradt voltam, és Kármen is. Alig vártuk, hogy végre lefeküdjünk az ágyba. Gyors zuhi, aztán a jó kényelmes kis ágyacska. Bárcsak hagyna az agyam aludni. Miért mindig akkor kezdek el gondolkozni dolgokon, amikor aludnom kéne? De szerintem ez mással is így lehet. Ilyenkor kell végiggondolni a napot, és ehhez hasonlók!? Én nem tudom. Csak egy valamire tudok gondolni. Ő rá. Hogy most hogy is van ez az egész, mi volt ez ma. Miért ráncigáltak el minket, és miért ilyen kedves. Miért ilyen gyönyörű a szeme? Valami nem stimmel vele, és én ezt ki fogom deríteni…
Elérkezett a kelés ideje. Úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. A lábam úgy fájt, hogy tervezgettem, hogy fogom megülni Kárment a remek ötletéért, miszerint magassarkúba menjünk el akárhová is. Na de ezt majd később, valahogy össze kéne szedni magam. Vagy legalábbis erőt venni magamon, hogy kikeljek az ágyból. Megcsapott a kávé illata. Valahogy egyből nagyobb késztetést éreztem ahhoz, hogy felkeljek.
- héé, álomszuszék, egy kis meglepi. – és a kezembe nyomta a kávét. Az illata valami fennséges volt. Imádom a kávét! Akármennyit meg tudnék inni belőle.
- Elvetem az összes ötletem a kivégzésedre. – mondtam mosolyogva, majd elkezdem meginni a fennséges kávémat. Még mindig tudja, hogy hogy szeretem.
- Csipkerózsika, kapd össze magad, jelenésünk van. – mondtam mosolyogva, majd elkezdte kipakolni a szekrényét, valami ruha után keresve.
- Értettem, azonnal húzok összeszedni magam, főnök! – viccelődtem, megittam az utolsó kortyot is, majd elindultam a fürdőbe. Hajmosás, elmélkedés, és minden ami kell megvolt.
- Mennyi az idő amúgy? – üvöltöttem ki a fürdőből.
- 5 óra múlt pár perccel.
- Hmm, akkor tulajdonképpen van még egy csomó időm – gondoltam magamban.
- És mielőtt azt gondolnád, hogy van időd, azt kell hogy mondjam, hogy nincs! Kora estét beszéltünk meg, ami 6-tól kezdődik. – üvöltötte még utánam, mire én forgatni kezdtem a szemem.
- És ne forgasd a szemed! – szólt még utánam.
- A francba Kármen, néha azt kívánom, bárcsak ne ismernél ennyire! – mondtam egy kis mosollyal a hangomban. Tényleg nagyon jól ismert, és ennek igazából örültem is.
Úgy egy óra múlva voltam csak hajlandó kijönni a fürdőből, és akkor is még vizes volt a hajam, és csak törülközőben voltam.
- Tudom tudom, sietek, ne nézz rám ilyen morcin! – mondtam Kármennek, majd kikaptam pár kényelmes ruhát, és visszarohantam a fürdőbe. Egy farmernadrág, és női atléta, és természetesen edző cipő. A hosszú hajunk meg kiengedve. Büszke voltam a hajamra, imádtam! És még imádom most is.
Ő is összekapta magát, majd elindultunk. Tulajdonképpen összeöltöztünk, mert hasonló szerelés volt rajta is. Egy bő 20 perces séta után meg is érkeztünk a várva várt helyre. Becsöngettünk, majd vártuk, hogy valaki kinyissa az ajtót….
- Igaza van, még ágyba kell dugnom őt… - mondtam kicsit szomorúan.
- Ágyba dugom én ha kell, elhiheted. – mondta kacér mosollyal David, miközben végigmérte Kárment.
- Azt gondoltam, de tudod, hogy ez felejtős, ugye? Mi nem azok a fajták vagyunk, akik így odaadják magukat… - vágtam rá egyből a kijelentésére.
- Persze persze, csak hülyéskedett – mondta Sebastien Davidről, akinek megütötte a vállát egy kicsit.
- Reméltem is. – mosolyogtam mint egy idióta. – Akkor mi megyünk is. Nagyon szépen köszönjük a mai estét, igazán jól éreztük magunkat, bár volt egy két furcsa megmozdulásotok, amit nem értettem, és szerintem Kármen sem, de nem vagyunk olyan állapotban, hogy kérdezősködjünk. – a srácok mintha megkönnyebbültek volna valamiért… nagy sóhaj, egymásra nézés… szerintem sose fogjuk megtudni.
- Rendben, de ne felejtsétek el, hogy délután, estefele jöttök át hozzánk. Egy kicsit visszaugrunk a gyerekkorba, ha nektek is megfelel – figyelmeztetett Sebastien.
- Persze persze, nem felejtjük el. Majd akkor megyünk, mihelyst összeszedtük magunkat. Remélem jobban fogtok majd kinézni, mint most. – incselkedtem egy kicsit.
- Heeey, még egy ilyen, és úgy megcsikizlek, hogy nagyon. – mondta Sebastien.
- Ez aztán értelmes megnyilvánulás volt kaszanova. – viccelődött rajta David.
- Na ezt majd mi lerendezzük hazafele. – ígérte meg Sebastien Davidnek, aki nem is mert erre semmit mondani.
- Hát akkor, sziasztok. – köszönt el Kármen, és adott két puszit Sebastiennek, majd Davidnek. Aztán jöttem én. Én először Davidnek adtam, és utána mentem Sebastiennek.
- Köszönöm a mai estét. – szólt hozzám, és megölelt. Hirtelen nem is tudtam, hogy reagáljak, csak tágra nyílt szemekkel néztem a sötét utcába.
- Öööö, igazán nincs mit. – mondtam, majd eltoltam magamtól, és adtam neki két puszit az arcára. Lehet, hogy többet várt volna? Na azt már nem. Tényleg nem vagyunk azok a fajták, és remélem nem is ezt nézik ki belőlünk…
- Hát akkor sziasztok. – mondtam, majd sarkon fordultunk, és bementünk a házba. Igazából rettentően fáradt voltam, és Kármen is. Alig vártuk, hogy végre lefeküdjünk az ágyba. Gyors zuhi, aztán a jó kényelmes kis ágyacska. Bárcsak hagyna az agyam aludni. Miért mindig akkor kezdek el gondolkozni dolgokon, amikor aludnom kéne? De szerintem ez mással is így lehet. Ilyenkor kell végiggondolni a napot, és ehhez hasonlók!? Én nem tudom. Csak egy valamire tudok gondolni. Ő rá. Hogy most hogy is van ez az egész, mi volt ez ma. Miért ráncigáltak el minket, és miért ilyen kedves. Miért ilyen gyönyörű a szeme? Valami nem stimmel vele, és én ezt ki fogom deríteni…
Elérkezett a kelés ideje. Úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. A lábam úgy fájt, hogy tervezgettem, hogy fogom megülni Kárment a remek ötletéért, miszerint magassarkúba menjünk el akárhová is. Na de ezt majd később, valahogy össze kéne szedni magam. Vagy legalábbis erőt venni magamon, hogy kikeljek az ágyból. Megcsapott a kávé illata. Valahogy egyből nagyobb késztetést éreztem ahhoz, hogy felkeljek.
- héé, álomszuszék, egy kis meglepi. – és a kezembe nyomta a kávét. Az illata valami fennséges volt. Imádom a kávét! Akármennyit meg tudnék inni belőle.
- Elvetem az összes ötletem a kivégzésedre. – mondtam mosolyogva, majd elkezdem meginni a fennséges kávémat. Még mindig tudja, hogy hogy szeretem.
- Csipkerózsika, kapd össze magad, jelenésünk van. – mondtam mosolyogva, majd elkezdte kipakolni a szekrényét, valami ruha után keresve.
- Értettem, azonnal húzok összeszedni magam, főnök! – viccelődtem, megittam az utolsó kortyot is, majd elindultam a fürdőbe. Hajmosás, elmélkedés, és minden ami kell megvolt.
- Mennyi az idő amúgy? – üvöltöttem ki a fürdőből.
- 5 óra múlt pár perccel.
- Hmm, akkor tulajdonképpen van még egy csomó időm – gondoltam magamban.
- És mielőtt azt gondolnád, hogy van időd, azt kell hogy mondjam, hogy nincs! Kora estét beszéltünk meg, ami 6-tól kezdődik. – üvöltötte még utánam, mire én forgatni kezdtem a szemem.
- És ne forgasd a szemed! – szólt még utánam.
- A francba Kármen, néha azt kívánom, bárcsak ne ismernél ennyire! – mondtam egy kis mosollyal a hangomban. Tényleg nagyon jól ismert, és ennek igazából örültem is.
Úgy egy óra múlva voltam csak hajlandó kijönni a fürdőből, és akkor is még vizes volt a hajam, és csak törülközőben voltam.
- Tudom tudom, sietek, ne nézz rám ilyen morcin! – mondtam Kármennek, majd kikaptam pár kényelmes ruhát, és visszarohantam a fürdőbe. Egy farmernadrág, és női atléta, és természetesen edző cipő. A hosszú hajunk meg kiengedve. Büszke voltam a hajamra, imádtam! És még imádom most is.
Ő is összekapta magát, majd elindultunk. Tulajdonképpen összeöltöztünk, mert hasonló szerelés volt rajta is. Egy bő 20 perces séta után meg is érkeztünk a várva várt helyre. Becsöngettünk, majd vártuk, hogy valaki kinyissa az ajtót….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése