12. rész
Ez a rész, Kármen
szemszögéből van írva, hogy mi történt, vele kint Daviddel. Tehát, Kármen a
főszereplő, és nem Lara.
Kevés várakozás után,
Chuck nyitott ajtót. Nem is kellett sok, már benn is voltunk a kis házikóban.
Míg Lara és a többiek beszélgettek, köszöntek, addig David odajött hozzám.
- Szia! – üdvözölt, majd nyomott két puszit az arcomra. Annyira finom illata van! Na is és a kis pocija! Teljesen el vagyok ámulva tőle. Azt hiszem. Vagy nem? Majd visszatérek ehhez a részhez este, az ágyamban, mikor végig tudok gondolni mindent.
- Szia! – köszöntem neki közben én is.
- Mit szólnál, ha kiülnénk a kertbe? Szép lesz az este, és szeretném, ha látnád a csillagokat. Állítólag ma nagyon szép lesz az égbolt. – kérdezte mosolyogva tőlem. Most komolyan, ki tudna ellenállni ennek?
- Persze, szerintem most úgyis csak feleslegesek lennénk itt. – mondtam, majd a nappalin keresztül kimentünk a kertbe. Üvegajtó volt, ilyen félrehúzható… és meglepően tiszta! Ha David nem jön be elém, szerintem nekimegyek… de meg lettem mentve! Egy pont neki!
Leültünk a kertben egy-egy székre, egymással szemben, majd az eget kémleltük. Alig vártam, hogy végre megszólaljon már, nem szeretem ezt a csendet…
- Ez a kínos csend… - szólaltunk meg egyszerre, mire egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.
- Te invitáltál minket ide ki, úgyhogy kezd te a beszélgetést. – mondtam, majd úgy látszott, tényleg eltöpreng a dolgon, hogy mit is mondjon nekem.
- Nagyon szexi voltál tegnap. – újabb kacér mosoly az arcán, de most a kis kukorica fogai is kilátszódtak. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Most mit lehet erre mondani? Ahh, igen tudom, nem kell megemlíteni?
- Köszönöm szépen.
- Hogy hogy egy ilyen helyes csajszi egyedül van? – fordította komolyra a szót David.
- Ki mondta, hogy egyedül vagyok? – viccelődtem, de úgy láttam, hogy ő teljesen komolyan vette ezt a megszólalásomat.
- Úgy, hogy senki érdemleges nem kezdett még ki velem. – válaszoltam végre rendesen, mert elég rossz lett volna, ha így bedurcizik most itt nekem, aztán engesztelhetem ki. Bár… na neeeem, gyorsan elvetem az ötletet!
- És nem is ismersz senkit, aki érdemleges lenne erre? – fordult felém, és olyan szemekkel nézett rám, hogy azt hittem, hogy ott mentem leolvadok a székről.
- Szeretnéd, ha ismernék valaki olyat?
- Kérsz inni? Hozok inni. Figyelj, mindkettőnknek jobb lenne, ha innánk egy kicsit. – majd hirtelen felpattant, bement. Nem tudtam mire vélni… most megrémült tőlem? Vagy csak szimplán meggondolta magát?! Esetleg tényleg csak inni akar? Érdekesen gondolkoznak a pasik, azt meg kell hagyni.
Pár perc után vissza is ért hozzám.
- Vodka narancs, remélem szereted. – nyújtotta oda nekem a poharat, amit elvettem tőle, és letettem az asztalra. Ő egyből megitta felét… ki tudja bent mennyit ivott meg?
- Hol is tartottunk? – kérdezte. – áhh, megvan. Tehát… ööö…hmmm… végülis nem tudom. – kaptam meg az értelmes választ, amire nem tudtam hogy kellene reagálnom.
- Aha… akkor inkább mesélj arról, hogy milyen hangszeren játszol. Mert eléggé sok itt a hangszer, gondolom tudsz valamin játszani… - próbáltam terelni a témát, és szerencsére sikerült is. Se szó se beszéd, felpattant megint, és bement a házba. Vajon most megint valami rosszat mondtam, tettem, vagy akármi? Miért csinálja ezt? Idegesítő…
Aztán vissza is tért egy pléddel, amit leterített a fűbe, és hozott magával egy gitárt. Megfogta a kezemet, és odakísért a leterített plédhez.
- Igazából a basszusgitár az én gitárom, de megy ezen is. Pár számot tudok. Dőlj el, és hallgasd.
- Szia! – üdvözölt, majd nyomott két puszit az arcomra. Annyira finom illata van! Na is és a kis pocija! Teljesen el vagyok ámulva tőle. Azt hiszem. Vagy nem? Majd visszatérek ehhez a részhez este, az ágyamban, mikor végig tudok gondolni mindent.
- Szia! – köszöntem neki közben én is.
- Mit szólnál, ha kiülnénk a kertbe? Szép lesz az este, és szeretném, ha látnád a csillagokat. Állítólag ma nagyon szép lesz az égbolt. – kérdezte mosolyogva tőlem. Most komolyan, ki tudna ellenállni ennek?
- Persze, szerintem most úgyis csak feleslegesek lennénk itt. – mondtam, majd a nappalin keresztül kimentünk a kertbe. Üvegajtó volt, ilyen félrehúzható… és meglepően tiszta! Ha David nem jön be elém, szerintem nekimegyek… de meg lettem mentve! Egy pont neki!
Leültünk a kertben egy-egy székre, egymással szemben, majd az eget kémleltük. Alig vártam, hogy végre megszólaljon már, nem szeretem ezt a csendet…
- Ez a kínos csend… - szólaltunk meg egyszerre, mire egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.
- Te invitáltál minket ide ki, úgyhogy kezd te a beszélgetést. – mondtam, majd úgy látszott, tényleg eltöpreng a dolgon, hogy mit is mondjon nekem.
- Nagyon szexi voltál tegnap. – újabb kacér mosoly az arcán, de most a kis kukorica fogai is kilátszódtak. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen. Most mit lehet erre mondani? Ahh, igen tudom, nem kell megemlíteni?
- Köszönöm szépen.
- Hogy hogy egy ilyen helyes csajszi egyedül van? – fordította komolyra a szót David.
- Ki mondta, hogy egyedül vagyok? – viccelődtem, de úgy láttam, hogy ő teljesen komolyan vette ezt a megszólalásomat.
- Úgy, hogy senki érdemleges nem kezdett még ki velem. – válaszoltam végre rendesen, mert elég rossz lett volna, ha így bedurcizik most itt nekem, aztán engesztelhetem ki. Bár… na neeeem, gyorsan elvetem az ötletet!
- És nem is ismersz senkit, aki érdemleges lenne erre? – fordult felém, és olyan szemekkel nézett rám, hogy azt hittem, hogy ott mentem leolvadok a székről.
- Szeretnéd, ha ismernék valaki olyat?
- Kérsz inni? Hozok inni. Figyelj, mindkettőnknek jobb lenne, ha innánk egy kicsit. – majd hirtelen felpattant, bement. Nem tudtam mire vélni… most megrémült tőlem? Vagy csak szimplán meggondolta magát?! Esetleg tényleg csak inni akar? Érdekesen gondolkoznak a pasik, azt meg kell hagyni.
Pár perc után vissza is ért hozzám.
- Vodka narancs, remélem szereted. – nyújtotta oda nekem a poharat, amit elvettem tőle, és letettem az asztalra. Ő egyből megitta felét… ki tudja bent mennyit ivott meg?
- Hol is tartottunk? – kérdezte. – áhh, megvan. Tehát… ööö…hmmm… végülis nem tudom. – kaptam meg az értelmes választ, amire nem tudtam hogy kellene reagálnom.
- Aha… akkor inkább mesélj arról, hogy milyen hangszeren játszol. Mert eléggé sok itt a hangszer, gondolom tudsz valamin játszani… - próbáltam terelni a témát, és szerencsére sikerült is. Se szó se beszéd, felpattant megint, és bement a házba. Vajon most megint valami rosszat mondtam, tettem, vagy akármi? Miért csinálja ezt? Idegesítő…
Aztán vissza is tért egy pléddel, amit leterített a fűbe, és hozott magával egy gitárt. Megfogta a kezemet, és odakísért a leterített plédhez.
- Igazából a basszusgitár az én gitárom, de megy ezen is. Pár számot tudok. Dőlj el, és hallgasd.
Úgy tettem, ahogy mondta. Lefeküdtem a plédre, és néztem a csillagokat. Imádtam
Nickelbackot, és akkor ezekszerint ő is. Legalább van bennünk valami közös.
Kivéve a jó hangot, mert sajnos nekem az nincsen. Viszont az övé… selymes…
megnyugtató, és legfőbbképpen altató. El tudnék ott aludni. Annyira tökéletes
pillanat ez most. Soha nem akarom, hogy felkeljek innen. Őt akarom hallgatni. A
hangjába azonnal beleszerettem. Lehetetlen szerintem, hogy valakinek ilyen
hangja legyen amúgy.
Még egy pár számot elénekelt nekem, meg persze azokat, amiket én kértem, és ismerte. Annyira jó volt. Az idő is tökéletes, a csillagok is ragyognak, és önfeledten mosolygok. Boldog vagyok, és fogalmam sem volt, hogy ilyen kimenetele lesz az estének. De egy ilyet nem is lehet előre eltervezni. Bár ő szerintem tervezett egy keveset, de pont annyit, amennyit kellett.
- Üljünk vissza egy kicsit az asztalhoz, igyunk, meg beszélgessünk, aztán majd folytatjuk, rendben? – a jó kis megnyugtató estének azt hiszem, véget ért. Azt hittem, hogy több ideig fog tartani… de ha felkelünk, már nem lesz ugyanolyan…
- Rendben. – mondtam, és segített felállni. Visszamentünk az asztalhoz, leültünk, majd újból jött az a kínos csend.
- Mesélhetek egy viccet? – kérdezte David tőlem.
- Persze. – mondtam. – de ha fa vicc lesz, esküszöm, hogy nem fogok nevetni! – fenyegettem meg, igazán nőies módon.
- Hűűű ha, attól félek én is! Na kezdem…
„A feleség nagyon aggódik, mert az anyja súlyos betegen fekszik a kórházban. Míg dolgozik, elküldi a férjét, hogy nézzen utána, mik a fejlemények. Egy óra múlva felhívja:
- Hogy van a mama?
- Anyádat bármelyik pillanatban hazaengedhetik.
- Micsoda? Már jobban van? És hazaengedik az intenzív osztályról? Ez meg hogy lehet?
- Nem tudom, még csak be sem engedtek hozzá, de a főorvos azt mondta, hogy készüljek fel a legrosszabbra. “ – fejezte be, majd mind a kettőnkből kitört a nevetés. Nem is tudom miért, hisz nem is volt annyira nagyon jó vicc… Nevettünk nevettünk, mire kijött Lara.
- Megyünk! – mondta teljesen komoly arccal, és én egyből fel is pattantam, és mentem ki vele a házból. Szinte elköszönni sem tudtam… de majd elmagyarázza, hogy mi is ez az egész, és majd bocsánatot kérek tőle… A nappaliban síri csönd, csak a mi lépteinket lehetett hallani, majd Lara kinyitotta az ajtót, és már kint is voltunk a házból.
Még egy pár számot elénekelt nekem, meg persze azokat, amiket én kértem, és ismerte. Annyira jó volt. Az idő is tökéletes, a csillagok is ragyognak, és önfeledten mosolygok. Boldog vagyok, és fogalmam sem volt, hogy ilyen kimenetele lesz az estének. De egy ilyet nem is lehet előre eltervezni. Bár ő szerintem tervezett egy keveset, de pont annyit, amennyit kellett.
- Üljünk vissza egy kicsit az asztalhoz, igyunk, meg beszélgessünk, aztán majd folytatjuk, rendben? – a jó kis megnyugtató estének azt hiszem, véget ért. Azt hittem, hogy több ideig fog tartani… de ha felkelünk, már nem lesz ugyanolyan…
- Rendben. – mondtam, és segített felállni. Visszamentünk az asztalhoz, leültünk, majd újból jött az a kínos csend.
- Mesélhetek egy viccet? – kérdezte David tőlem.
- Persze. – mondtam. – de ha fa vicc lesz, esküszöm, hogy nem fogok nevetni! – fenyegettem meg, igazán nőies módon.
- Hűűű ha, attól félek én is! Na kezdem…
„A feleség nagyon aggódik, mert az anyja súlyos betegen fekszik a kórházban. Míg dolgozik, elküldi a férjét, hogy nézzen utána, mik a fejlemények. Egy óra múlva felhívja:
- Hogy van a mama?
- Anyádat bármelyik pillanatban hazaengedhetik.
- Micsoda? Már jobban van? És hazaengedik az intenzív osztályról? Ez meg hogy lehet?
- Nem tudom, még csak be sem engedtek hozzá, de a főorvos azt mondta, hogy készüljek fel a legrosszabbra. “ – fejezte be, majd mind a kettőnkből kitört a nevetés. Nem is tudom miért, hisz nem is volt annyira nagyon jó vicc… Nevettünk nevettünk, mire kijött Lara.
- Megyünk! – mondta teljesen komoly arccal, és én egyből fel is pattantam, és mentem ki vele a házból. Szinte elköszönni sem tudtam… de majd elmagyarázza, hogy mi is ez az egész, és majd bocsánatot kérek tőle… A nappaliban síri csönd, csak a mi lépteinket lehetett hallani, majd Lara kinyitotta az ajtót, és már kint is voltunk a házból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése