"The greatest mistake you can make in your life is continually fearing that you’ll make one"

 3.rész

Csak másnap reggel keltem fel, és ugyanaz a menet, mint tegnap, és azelőtt, és azelőtt. Unalmas. Igaz, nem mondhatni igazi munkának, de ez is valami. Örülhet az ember ha akad neki valami.  Kora délelőtt, mikor végeztem, úgy gondoltam, hogy felhívom Kárment. A tegnapi beszélgetésünk nem volt az igazi. Bár, tudja milyen vagyok ilyenkor…
- Szia Kármen, itt Lara. Na hagy faggassalak ki egy kicsit, hogy hogy is van ez most meg mi…!?
- Áhhh, szia! Na szóval, hát… mivel tegnap elaludtál, nem tudtam neked szólni, hogy úgy egy 2 óra múlva indul a gépem. Szerettelek volna meglepni, de hát ez nem jött össze. A címed ugye megvan, mert azért leveleztünk is, a telefon drága. Megnéztem volna az arcod amikor meglátsz – mondta gúnyosan.
- Ez tök jó, akkor ki se kell mennem érted, ugye? – mondtam úgy, hogy észrevegye a hangomból, hogy mosolygok.
- Hát ez nagyon vicces tényleg… Délután 5-re repülőtér! És ne késs! El ne aludj, mert akkor esélyem sem lesz, hogy beszéljek veled.
- Ooooké. – mondtam nyugodtan, majd leraktam a telefont. Na, ez is szép lesz most. Remélem be fogom tudni őt rakni a postára, vagy jön velem újságot hordani. Ketten azért csak többet keresünk, azért talán ki fogunk tudni venni egy lakást valahol. Nem szeretnék a segítőmnek a terhére lenni.

Elérkezett az este. Én a repülőtéren voltam, és vártam Kárment. Kicsi korunk óta ismerjük egymást, és mindig ott voltunk a másiknak. Emlékszem, amikor én elsírtam magam ő is, és amikor Ő, akkor én is. Hát nem vagyunk aranyosak!? Megérkezett. Egyből egymás nyakába borultunk, és sírtunk. Hogy miért? Azt senki se kérdezze meg. Egyszerűen… mi ilyenek vagyunk. Nincs is annál jobb, mikor az ember megtalálja a legjobb barátot. Nekem csak Ő volt, és ez szerintem így volt jó.

Az aznap estét átbeszéltük, meg pakolásztunk, meg elrendeztünk néhány dolgot. Beszéltem Ádámmal – a ház tulaja, és egyben nagyon jó barátom – és még élvezte is, hogy két szép nő veszi körül. De tudja, hogy mi tiltott gyümölcsök vagyunk.

Eltelt egy hét, Kármennek sikerült találnom munkát. Ő is újságkihordó lesz mint én, csak ő másfajta újságot fog dobálni. Sülve-főve együtt leszünk, és ez tök jó. Nagyokat kacarászunk, hecceljük egymást, na meg persze pletykálunk is. Csupa női dolgok.
Megint be kellett segítenem délután a postán, csomagokat kivinni. Hát persze, hogy az őrült fiatal sráchoz is el kell mennem, megint egy 5 tonnás csomaggal. Hát ez nagyszerű! Kármen nem jött velem, ismerkedik még a hellyel, meg ehhez hasonlók. Szerencsére a derekam már teljesen jó volt, így normálisan tudtam mozogni. Viszont azt is tudom, hogy én nem fogom levenni a kocsiról. Majd szépen kijön, és mozog egy kicsit! Odamentem az ajtóhoz becsöngettem, majd vártam hogy kinyissa az ajtót. Nem is kellett olyan sokat várni, már nyílt is az ajtó.
- Jó napot kívánok, csomagot hoztam, de úgy gondoltam, hogy magára jobban ráfér a mozgás mint rám. – mondtam huncut mosollyal az arcomon. Neki se kellett több, már ott volt a nagy mosoly az arcán.
- Áhh, szép jó napot hölgyem, tudja, formában vagyok, ha gondolja megmutathatom idebenn! – és egy enyhe kacsintást láttam.
- Milyen viccesek vagyunk ma kérem szépen. Egy gond van, hogy most nem alsónadrágban van. Meglep rendes ruházatban látni Önt!
- Ha gondolja, könnyen segíthetünk a kérdésen – mosolygott,  majd a pólója alá nyúlt.
- Inkább hozza be a csomagját, írja alá a papírt, és már nem is zavarom tovább.
- Ejj-ejj hát rendben. Megmutatom így most, hogy milyen formában vagyok. – csak a szememet forgattam, majd odakísértem őt az autóhoz. Megmutattam melyik csomag az, mire ő nagy vehemenciával nekirugaszkodott, hogy leveszi, ami nem jött össze neki. Újra csak káromkodást hallottam, mire már meg se mertem szólalni.
- Na várj, ez tényleg nagyon nehéz, hozok egy kis segítséget. – mutattam a kezemmel, hogy hajrá, aztán el is ment a segítségért. Ki gondolta volna!? Csak álltam az autó mellett, és vártam. Aztán lassan megjött mögötte egy másik fiatal sráccal, aki meg félmeztelenül volt. Mi van itt a pasikkal, mindenkiben túlteng a tesztoszteron, vagy mi?
- Na itt vagyok a segítséggel. Ő itt Pierre, a lány nevét meg nem tudom, mert van még egy meccsünk, hogy elmondja. – mosolygott mint valami idióta.
- Örülök, hogy megismerhetlek – mosolyogtam, majd kezet nyújtottam, mire kezet ráztunk. Ő értetlenül nézett ez miatt a neves dolog miatt, de nem nagyon izgatta a dolog. Vagy legalábbis nem tudta, hogy hogy kezelje a helyzetet. Segített Davidnek levenni a csomagot.
- Már megint egy ekkora csomag. Ember, nagyon tudunk valamit. – mosolygott Pierre, majd lepacsizott Daviddel.
- Szerintem nagyon aranyosak. Hihetetlen, hogy képesek ennyi pénzt költeni ránk. – örült magának David, én meg értetlenül álltam kettejük között. David után vittem a papírt, hogy aláírja.
- Hey szexepil! Elfelejtetted aláírni! – mondtam, miközben utána siettem. Hatalmas mosoly volt az arcomon. Valamiért nagyon élveztem most ezt a helyzetet.
- Áhh, tényleg. Sajnos teljesen elfeledkeztem róla, mivel egyes egyedek túl szépek ahhoz, hogy ne rá figyeljünk.
- Hmm. Nem is gondoltam volna, hogy te és Pierre… De hát az élet nem kívánságműsor, igaz? – aláírta papírt, én meg azzal a lendülettel sarkon is fordultam, mikor az történt, hogy…………