6.rész
Elindultam a pult felé,
amikor újból nekimentem valakinek. Újból. De tényleg, miért vagyok én ennyire
szerencsétlen? Mindig mindenhol ez történik velem. Egy kétlábon járó
katasztrófa vagyok. És még magassarkúban is kínzom magam…
- Ne haragudj. Tényleg… Annyira szerencsétlen vagyok. Az én játékom az, hogy hány ismeretlennek tudok neki menni. – mosolyogtam bambán mint egy idióta. Tényleg idiótának éreztem magam.
- Semmi baj. Tudod, alapból egy bár/diszkó féleségben vagyunk, megesik, hogy az emberek egymásba botlanak. És ha ez nem véletlen? Hogy belém botlottál? – mosolygott kacéran.
- Hidd el, nem én vagyok az, akit te keresel… - jelentettem ki teljesen komolyan, mire ő megdöbbent kicsit.
- Rendben. Hát akkor… hmm. Nem idevalósi vagy gondolom. Soha nem láttalak még, és olyan furcsa a kiejtésed. – jegyezte meg.
- Ezt vajon az összes kanadai meg fogja jegyezni!? – kérdeztem magamtól, de ő magára vette.
- Ne haragudj. Csak érdekes vagy. Olyan… hirtelen…
- Ez van. Tudod az élet nem kívánságműsor, és nem tudod szabályozni, hogy milyen legyen a természeted. Vagyis de, csak egy bizonyos fokig. Én ilyen vagyok. És sokat beszélek..
- Érdekes vagy! Nincs kedved meginni valamit? Beszélgethetnénk…
- Ne haragudj, de ez nem fog összejönni. Barátnőm most érkezett , új még itt, aztán próbálunk kicsit szocializálódni.
- Csak egy fél órára! Nem sokára a többiek is jönnek, csak keresnek valakit. Aztán itt beszéltük meg a találkahelyet. – intettem Kármennek, aki a távolból sasolt minket, hogy jöjjön oda hozzánk. Így is tett.
- Kármen, van kedved eme úriember társaságában folytatni az este egy részét? – figuráztam ki ezt az egészet, hogy vegye észre, hogy nekem semmi hangulatom nincsen most egy sráchoz se. Úgy láttam, nem vette a lapot, mert a szája nagy mosolyra húzódott. Sose hagyott ki egyetlen ingyen piát sem. Végülis, igaza van. Pénzből szűkölködünk, úgyhogy talán ingyen „be is rúghatunk”. Bár szeretnék kétlábon hazamenni, úgyhogy a spicces is megteszi.
- Ohh, hát persze! Ilyen kis cukipofák mindig élvezhetik a társaságunkat. – már kezdte! Egy igazi kis vagány csajszi, akit nem kell félteni. Csak az a baj, hogy nem ismerem az itteni pasikat, hogy hogy is viselkednek a lányokkal. Leültünk egy asztalhoz, a háttérben halk zene szólt. Két terem volt. Volt egy bár része, ahol beszélgetni,iszogatni lehet, és egy táncoló része. Szerintem eléggé praktikus, és csak egy ajtó választja el a két helységet.
Beszélgettünk,
beszélgettünk… vagyis ők beszélgettek,
én meg el voltam merülve a gondolataimba. Vajon ma elindult megkeresni minket?
Vagy csak szórakozott? Nem is értem miért érdekel ez ennyire, mikor nincs is
időm senkire. Meg alapjáraton nem is akarok senkit. Csak a szeme… annyira
gyönyörű. Annyira magával ragadó…- Ne haragudj. Tényleg… Annyira szerencsétlen vagyok. Az én játékom az, hogy hány ismeretlennek tudok neki menni. – mosolyogtam bambán mint egy idióta. Tényleg idiótának éreztem magam.
- Semmi baj. Tudod, alapból egy bár/diszkó féleségben vagyunk, megesik, hogy az emberek egymásba botlanak. És ha ez nem véletlen? Hogy belém botlottál? – mosolygott kacéran.
- Hidd el, nem én vagyok az, akit te keresel… - jelentettem ki teljesen komolyan, mire ő megdöbbent kicsit.
- Rendben. Hát akkor… hmm. Nem idevalósi vagy gondolom. Soha nem láttalak még, és olyan furcsa a kiejtésed. – jegyezte meg.
- Ezt vajon az összes kanadai meg fogja jegyezni!? – kérdeztem magamtól, de ő magára vette.
- Ne haragudj. Csak érdekes vagy. Olyan… hirtelen…
- Ez van. Tudod az élet nem kívánságműsor, és nem tudod szabályozni, hogy milyen legyen a természeted. Vagyis de, csak egy bizonyos fokig. Én ilyen vagyok. És sokat beszélek..
- Érdekes vagy! Nincs kedved meginni valamit? Beszélgethetnénk…
- Ne haragudj, de ez nem fog összejönni. Barátnőm most érkezett , új még itt, aztán próbálunk kicsit szocializálódni.
- Csak egy fél órára! Nem sokára a többiek is jönnek, csak keresnek valakit. Aztán itt beszéltük meg a találkahelyet. – intettem Kármennek, aki a távolból sasolt minket, hogy jöjjön oda hozzánk. Így is tett.
- Kármen, van kedved eme úriember társaságában folytatni az este egy részét? – figuráztam ki ezt az egészet, hogy vegye észre, hogy nekem semmi hangulatom nincsen most egy sráchoz se. Úgy láttam, nem vette a lapot, mert a szája nagy mosolyra húzódott. Sose hagyott ki egyetlen ingyen piát sem. Végülis, igaza van. Pénzből szűkölködünk, úgyhogy talán ingyen „be is rúghatunk”. Bár szeretnék kétlábon hazamenni, úgyhogy a spicces is megteszi.
- Ohh, hát persze! Ilyen kis cukipofák mindig élvezhetik a társaságunkat. – már kezdte! Egy igazi kis vagány csajszi, akit nem kell félteni. Csak az a baj, hogy nem ismerem az itteni pasikat, hogy hogy is viselkednek a lányokkal. Leültünk egy asztalhoz, a háttérben halk zene szólt. Két terem volt. Volt egy bár része, ahol beszélgetni,iszogatni lehet, és egy táncoló része. Szerintem eléggé praktikus, és csak egy ajtó választja el a két helységet.
- És te, mit dolgozol? – szakított meg a férfi hang.
- Én? Ezt is meg azt is. Ami éppen van. Folyamatosan keresgélek, hátha van valami. Ha esetleg Amerikába kellene menni, azt se bánnám. A lényeg, hogy biztos megélhetésem legyen.
- Remélem összejön nektek minden, és sikerül valami olyat találnotok, amit szerettek.
- Igen, én is reménykedem benne. – ezzel le is ráztam mindent. Remélem eléggé tudattam vele, hogy nem kívánom tovább folytatni a bájcsevejt. Észre is vette magát, és inkább Kármennel folytatta a beszélgetést. Már vagy 20 perce beszélgettek, amikor megcsörrent a telefonja. Illedelmesen bocsánatot kért, majd felvette a telefont.
- Persze, itt vagyok egy jó ideje már, de senki olyat nem láttam, akit mondtál. – egy kis csönd…. – Te teljesen megőrültél. Gyertek ide, és igyunk meg egy sört! Két csinos lánnyal vagyok, ha érdekel! – ránk kacsintott. Úristen, itt mindegyik pasi ezt csinálja!?!?!? Teljesen kiborít!
- Úgyis fog majd még jönni, úgyhogy megnyugodhatsz. – megint egy kis csönd… - ne felejtsd el, hogy 2 hét múlva megyünk, és nem leszünk itthon egy hónapig… - ekkor kicsit eltartotta a fülétől a telefont. Az illető a túloldalon nagyon felkaphatta a vizet. Sosem értettem, hogy miért kell a telefonban ordibálni. Én rendszerint ilyenkor lerakom.. aztán egy idő múlva úgyis észreveszi az ordibálós fél, hogy már rég leraktam.
- Mindjárt ideérnek a barátaim. Remélem nem lesznek nagyon morcosak… - jegyezte meg, mikor visszafordult hozzánk.
- Eléggé érdekes barátaid vannak. Inkább telefonban ordítja le a fejed, mint hogy idejönne, és látnánk egy kis pasibunyót. Ohh… de rég láttam két srácot verekedni! – jegyeztem meg.
- Tehát a te szórakoztatásod érdekében áldozzam fel az adonisz testem? Jól értem, ezt akarod? – kérdezte újból a huncut mosollyal az arcán.
- Dehogy! Csak mindig én töröm össze magam, jó lenne egy kis mulatság nekem is! – mondtam már én is huncut mosollyal. Folytattuk még egy ideig ezt az értelmes eszemecserét, amikor valaki megfogta az idegen vállát. -Nem figyeltem a nevére… meg különben is, alapból rossz a névmemóriám, úgy se jegyezném meg elsőre… - felnéztem, mikor megláttam Őt. Szomorú arccal, semmi mosoly.
- Áhh Chuck, nem jött össze. 4 órája járjuk a bárokat a srácokkal, és semmi. A hétfőben reménykedem, hogy akkor hoz valami csomagot megint. – igen, Ő volt az. Keresett! Nem hittem volna. Teljesen le voltam döbbenve, és széles mosoly ült az arcomon. Természetesen gyorsan elrejtettem, nehogy észrevegye, és elbízza magát.
- Nyugi Sebastien, meg lesz, hidd el. – Nyugtatgatta Chuck. – De figyelj, itt van 2 gyönyörű fiatal nő, ismerkedj meg velük. Addig is eltereled a gondolataidat.
- Nem vágyom most erre, ne haragudj…
- De legalább mutatkozz be, ha már idejöttél! – utasította a szépszemű Sebastient. Felnézett végre ránk. Először csak a szomorúságot láttam a szemében, majd egy kis csillogást, végül a szája is széles mosolyra húzódott. Vajon mennyi esély volt erre? Hogy megtalál minket? Nem is létezik ilyen férfi, erre esküdni mernék!
- Tehát Sebastien…. hmmm, szép név – ennyit tudtam kimondani… teljesen el voltam ámulva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése