17. rész
"Nélküled nem éri meg várni a holnapra, és ha te nem vagy, nincs értelme emlékezni a tegnapra"
Otthon voltam. Az ő
ruháiban. Nem voltam képes levenni magamról, mert az illata valami fenomenális
volt. Teljesen rabul ejtett. De fel kellett eszmélnem, hogy márpedig most
mennem kell, és össze kell készülődnöm. De vajon mit vegyek fel? Nekem
nincsenek olyan jó cuccaim. Telefonálnom kellett, de sürgősen!
- Szia Kármen, Lara vagyok. Ott van melletted valamelyik srác? Sürgős lenne. – és már át is adta a telefont…
- Na mondjad, mi a probléma? – kérdezte az ismeretlen hang.
- Ki az? – kérdeztem vissza kissé érdekes emelkedett hangon, mire elnevette magát.
- Pierre vagyok. Na mondjad csajszi, mi a problémád? – komolyan mondom, mintha valami másik dimenzióban lettünk volna, és mintha semmi sem történt volna… csak én fujom fel ennyire?
- Az a helyzet, hogy Sebastiennel találkozok, nála fogunk vacsorázni. De fogalmam sincs, hogy hogy kellene ilyenkor felöltözni, meg ilyenek, meg ő miben lesz, és áááááh, reménytelen vagyok. – akadtam ki végül. Egy igazi kis hisztérika lett belőlem. Egy pasi miatt?
- Ohhh, nyugodj meg, ülj szépen, és megmondom neked. – utasított, mire én tényleg leültem, és vártam, hogy folytassa. – Tehát, ne cicomázd ki magad. Nem kell kisestélyi, de ne is miniszoknya meg melltartó kb. Tehát, mondjuk vegyél fel egy farmert magas sarkúval, meg egy inget. Legyen egy kicsit szexi, de nem kurvás. Menni fog? - Tulajdonképpen én is gondolhattam volna erre az összeállításra. De várjunk, nekem nincs is mit kiraknom! Na de ez most teljesen mellékes.
- Huu, persze, köszönöm szépen. Nagyon sokat segítettél.
- Igazán nincs mit. Aztán holnap tudni akarunk minden kis mocskos részletet! – utasított elég komoly hangon.
- Csak nem gondolod, hogy odaadom magam neki?
- Figyelj, aminek meg kell történnie, az meg is fog. – nevette el magát.
- Na, ezt majd holnap szemtől szembe. Szurkolj!
- Rendben. Egy kalappal. Remélem sikerül kiélvezned a mai estét. – azt hiszem, ebben valami utalás volt.
- Ha-ha. Na, köszi szépen mégegyszer, most megyek készülődni, hogy KIÉLVEZZEM az estét. Csáó! – köszöntem el, és már le is tettem a telefont, hogy ne tudjon reagálni semmit. Direkt hangsúlyoztam ki azt a bizonyos szót, hagy járjon az agya.
Végül le kellett vennem magamról a ruhákat, bár tényleg nem akartam. De este találkozom vele, és újra ott lesz az az illat. Alig várom!
Bementem a fürdőbe, és vettem egy forró fürdőt. A tegnapi pia egy kicsit azért megártott. Enyhén sajog fejem, ami nem jó. Sajnálatos módon migrénes is vagyok, és most pont nem hiányzik, hogy fájjon. Megcsináltam az összes dolgot amit akartam, majd egy szál törülközőbe álltam a szekrényem előtt. Megint. Hiába, hogy elmondta Pierre, hogy mit vegyek fel, azért nem olyan könnyű az, mint ahogy ő azt gondolja. Nő vagyok! Felvettem egy szexi fehérneműt, és hozzá egy melltartót. Így azért mégis könnyebben mozogtam, mint a törülközőben. Lefeküdtem az ágyra. Kifáradtam a fürdésben. Hát nem irónikus!?
Nyílt az ajtó, és betoppant Pierre nagy mosollyal az arcán. Majd mikor meglátta, hogy én miben vagyok, még nagyobb mosoly lett az arcán.
- Nyugi cica, láttam már így nőt, nem kell eltakarni magad. Mellesleg fürdőruhában is csak ennyit látni belőled! Na, mutasd mid van. – utasított, majd leült mellém az ágyra, és várt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Felültem mellé.
- Te… hogy? Meg miért? És úristen Pierre, mi van veled? – tényleg nem tudtam megszólalni. Csak habogtam-hebegtem.
- Segíteni akarok, ennyi az egész. Kiengesztelni, amiért nem mondtuk el, hogy mi van velünk… Szarul érzem magam, és nekem nem nagyon szokott bűntudatom lenni. – Átölelt. Semmi olyan nem volt az ölelésében, amely az sugallná, hogy szeretne tőlem valamit. Tényleg olyan volt, mint aki segíteni akar. Ez nagyon jól esett. Én is átöleltem.
- Köszönöm szépen! De azért furcsa, hogy így látsz engem… - jegyeztem meg halkan.
- Örülj neki, hogy így látlak. Legalább el tudom neked mondani, hogy a fehérnemű tökéletes. – mondta 1000 wattos mosollyal az arcán. Bevallom, azért egy kicsit elpirultam… - na, akkor most keresek neked valami ruhát, ami jó lesz ma estére. – majd felállt, és odament a szekrényemhez, és elkezdett kutakodni.
- Próbáld meg ezt…. meg ezt……… meg ezt – dobta oda a ruhákat az ágyamra. Nagyokat pislogtam, majd elkezdtem öltözni. Pár perc alatt fel is vettem az első összeállítást.
- Na? – fordultam felé, és lassan megfordultam, hogy mindenhogy meg tudjon „csodálni”.
- Hmmm, elég jó, de nem tökéletes! – majd visszafordult a szekrényemhez, és kivett egy újabb felsőt. – a nadrággal nincs baj, de azt hiszem, a felsőt cseréld le erre. – majd odadobta a kezembe, amit én egyből fel is vettem.
- Na akkor, tessék. – mutattam meg megint magam.
- Hát kislány, ezzel hódítani fogsz. – jegyezte meg, mire én megint elpirultam. Nem szoktak nekem ilyeneket mondani…
- Köszönöm szépen. De most megyek, megcsinálom a hajam…
- Megvárlak. – vágott egyből közbe. – Látni akarom milyen vagy összerakva. – mosolygott újra.
- Tudod, már egy jó ideje össze vagyok rakva. – majd magamra csuktam a fürdő ajtaját, és nekiálltam megcsinálni a hajamat. Megszárítani, kiegyenesíteni, és szépen becsavarni nagy fürtökre. Tökéletes volt. Rég nem csináltam meg így a hajam, de szerencsére még így is eléggé hosszú volt. Kiléptem, és Pierre még mindig ott ült az ágyon, és kitartóan várt rám. Pedig kb egy óra ment el arra, hogy a hajamat csináltam, meg a gyors smink ugye.
- Na, teljes mértékben kész vagyok, már csak Sebastien hiányzik. 20 perc és itt is van. – jegyeztem meg gyorsan.
- Többször kéne így hordanod a hajad.
- Igyekszem, de sok idő. De Pierre, nem tudom melyik cipőt vegyem fel! – kezdtem el nyafogni. Tényleg nem volt sok idő mire megérkezik Sebastien, de cipőről van szó! Ő egyből felállt, és elkezdek cipők után kutakodni, mire elhúzott egy piros magassarkút, melynek elején egy kis masni volt.
- Szerintem ez tökéletes lesz. És én már megyek is! Sok sikert az estéhez! – mondta, majd nyomott egy puszit az arcomra, és le is lépett. Összeszedtem gyorsan a cuccaimat, és már csöngettek is. Lerohantam teljesen kész harci öltözékben, és kinyitottam az ajtót.
- Pontos vagy. – mosolyogtam rá.
- Egy ilyen látványért megéri. – mosolygott ő is. Rajta is egy farmer volt, egy inggel, na meg persze a tornacipő, ami manapság minden pasi kelléke… Nem akartam most rögtön elmondani neki, hogy Pierre segédkezett benne, majd ez meglepi lesz. Beültünk a kocsiba, majd elmentünk hozzá. Beléptünk a házba, és teljesen el voltam ámulva! Félhomály, az asztalon gyertya a kajával együtt. Hihetetlen.
- Ez most randi, vagy ismerkedünk? –kérdeztem.
- Úgy gondolom, hogy eléggé kitettünk ma magunkat azért, hogy jó legyen az este hátralevő része, ezért legyen randi. – mosolygott, majd odavezetett az asztalhoz, kihúzta a széket, és leültetett. Igazi férfi!
- Ne haragudjon hölgyem az egyszerű kajáért, de szerény személyem nem tud többet kihozni magából, bármennyire is akartam. – majd egy tányér milánóit rakott elém.
- Semmi probléma, ez is megteszi. – mosolyogtam vissza rá. Hozott bort, amit ki is töltött és koccintottunk.
- Örülök, hogy sikerült ezt összehoznunk. – mondta az első korty után.
- Én is. És még egyszer bocsánatot szeretnék kérni tőled a viselkedésemé…
- Hagyjuk ezt most, most nem a múlton rágódunk. – vágott közbe úri ember módjára. Az este nagyon jól telt, rengeteget beszélgettünk, és nagyon sokat tudtam meg róla, és ő is rólam. Sokat nevettünk, és meséltünk egymásnak a kiskori magunkról. Annyira felszabadultak voltunk! Erre az estére szokták azt mondani, hogy tökéletes. És még az étel is nagyon finom volt. Hihetetlen.
- Nincs kedved táncolni? – kérdezte mikor már mindent eltakarítottunk az asztalról. Segítettem neki mosogatni, és az edényeket elrakni. Mintha együtt élnénk…
- De, van, persze! – mondtam, majd bementünk a nappaliba. Még mindig az a félhomály volt. Annyira romantikus! Bekapcsolta a zenét, majd odajött hozzám. Egyik kezét a derekamra tette, másikkal megfogta az én kezemet, és a vállára tette. Közben pedig fogta. Tényleg… annyira tökéletes minden, hogy el se hiszem, hogy ez velem történik.
Nem szólaltunk meg, csak néztünk egymás szemébe megállás nélkül. Szívem hevesen dobogott, és alig vártam, hogy érezhessem őt….
- Szia Kármen, Lara vagyok. Ott van melletted valamelyik srác? Sürgős lenne. – és már át is adta a telefont…
- Na mondjad, mi a probléma? – kérdezte az ismeretlen hang.
- Ki az? – kérdeztem vissza kissé érdekes emelkedett hangon, mire elnevette magát.
- Pierre vagyok. Na mondjad csajszi, mi a problémád? – komolyan mondom, mintha valami másik dimenzióban lettünk volna, és mintha semmi sem történt volna… csak én fujom fel ennyire?
- Az a helyzet, hogy Sebastiennel találkozok, nála fogunk vacsorázni. De fogalmam sincs, hogy hogy kellene ilyenkor felöltözni, meg ilyenek, meg ő miben lesz, és áááááh, reménytelen vagyok. – akadtam ki végül. Egy igazi kis hisztérika lett belőlem. Egy pasi miatt?
- Ohhh, nyugodj meg, ülj szépen, és megmondom neked. – utasított, mire én tényleg leültem, és vártam, hogy folytassa. – Tehát, ne cicomázd ki magad. Nem kell kisestélyi, de ne is miniszoknya meg melltartó kb. Tehát, mondjuk vegyél fel egy farmert magas sarkúval, meg egy inget. Legyen egy kicsit szexi, de nem kurvás. Menni fog? - Tulajdonképpen én is gondolhattam volna erre az összeállításra. De várjunk, nekem nincs is mit kiraknom! Na de ez most teljesen mellékes.
- Huu, persze, köszönöm szépen. Nagyon sokat segítettél.
- Igazán nincs mit. Aztán holnap tudni akarunk minden kis mocskos részletet! – utasított elég komoly hangon.
- Csak nem gondolod, hogy odaadom magam neki?
- Figyelj, aminek meg kell történnie, az meg is fog. – nevette el magát.
- Na, ezt majd holnap szemtől szembe. Szurkolj!
- Rendben. Egy kalappal. Remélem sikerül kiélvezned a mai estét. – azt hiszem, ebben valami utalás volt.
- Ha-ha. Na, köszi szépen mégegyszer, most megyek készülődni, hogy KIÉLVEZZEM az estét. Csáó! – köszöntem el, és már le is tettem a telefont, hogy ne tudjon reagálni semmit. Direkt hangsúlyoztam ki azt a bizonyos szót, hagy járjon az agya.
Végül le kellett vennem magamról a ruhákat, bár tényleg nem akartam. De este találkozom vele, és újra ott lesz az az illat. Alig várom!
Bementem a fürdőbe, és vettem egy forró fürdőt. A tegnapi pia egy kicsit azért megártott. Enyhén sajog fejem, ami nem jó. Sajnálatos módon migrénes is vagyok, és most pont nem hiányzik, hogy fájjon. Megcsináltam az összes dolgot amit akartam, majd egy szál törülközőbe álltam a szekrényem előtt. Megint. Hiába, hogy elmondta Pierre, hogy mit vegyek fel, azért nem olyan könnyű az, mint ahogy ő azt gondolja. Nő vagyok! Felvettem egy szexi fehérneműt, és hozzá egy melltartót. Így azért mégis könnyebben mozogtam, mint a törülközőben. Lefeküdtem az ágyra. Kifáradtam a fürdésben. Hát nem irónikus!?
Nyílt az ajtó, és betoppant Pierre nagy mosollyal az arcán. Majd mikor meglátta, hogy én miben vagyok, még nagyobb mosoly lett az arcán.
- Nyugi cica, láttam már így nőt, nem kell eltakarni magad. Mellesleg fürdőruhában is csak ennyit látni belőled! Na, mutasd mid van. – utasított, majd leült mellém az ágyra, és várt. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Felültem mellé.
- Te… hogy? Meg miért? És úristen Pierre, mi van veled? – tényleg nem tudtam megszólalni. Csak habogtam-hebegtem.
- Segíteni akarok, ennyi az egész. Kiengesztelni, amiért nem mondtuk el, hogy mi van velünk… Szarul érzem magam, és nekem nem nagyon szokott bűntudatom lenni. – Átölelt. Semmi olyan nem volt az ölelésében, amely az sugallná, hogy szeretne tőlem valamit. Tényleg olyan volt, mint aki segíteni akar. Ez nagyon jól esett. Én is átöleltem.
- Köszönöm szépen! De azért furcsa, hogy így látsz engem… - jegyeztem meg halkan.
- Örülj neki, hogy így látlak. Legalább el tudom neked mondani, hogy a fehérnemű tökéletes. – mondta 1000 wattos mosollyal az arcán. Bevallom, azért egy kicsit elpirultam… - na, akkor most keresek neked valami ruhát, ami jó lesz ma estére. – majd felállt, és odament a szekrényemhez, és elkezdett kutakodni.
- Próbáld meg ezt…. meg ezt……… meg ezt – dobta oda a ruhákat az ágyamra. Nagyokat pislogtam, majd elkezdtem öltözni. Pár perc alatt fel is vettem az első összeállítást.
- Na? – fordultam felé, és lassan megfordultam, hogy mindenhogy meg tudjon „csodálni”.
- Hmmm, elég jó, de nem tökéletes! – majd visszafordult a szekrényemhez, és kivett egy újabb felsőt. – a nadrággal nincs baj, de azt hiszem, a felsőt cseréld le erre. – majd odadobta a kezembe, amit én egyből fel is vettem.
- Na akkor, tessék. – mutattam meg megint magam.
- Hát kislány, ezzel hódítani fogsz. – jegyezte meg, mire én megint elpirultam. Nem szoktak nekem ilyeneket mondani…
- Köszönöm szépen. De most megyek, megcsinálom a hajam…
- Megvárlak. – vágott egyből közbe. – Látni akarom milyen vagy összerakva. – mosolygott újra.
- Tudod, már egy jó ideje össze vagyok rakva. – majd magamra csuktam a fürdő ajtaját, és nekiálltam megcsinálni a hajamat. Megszárítani, kiegyenesíteni, és szépen becsavarni nagy fürtökre. Tökéletes volt. Rég nem csináltam meg így a hajam, de szerencsére még így is eléggé hosszú volt. Kiléptem, és Pierre még mindig ott ült az ágyon, és kitartóan várt rám. Pedig kb egy óra ment el arra, hogy a hajamat csináltam, meg a gyors smink ugye.
- Na, teljes mértékben kész vagyok, már csak Sebastien hiányzik. 20 perc és itt is van. – jegyeztem meg gyorsan.
- Többször kéne így hordanod a hajad.
- Igyekszem, de sok idő. De Pierre, nem tudom melyik cipőt vegyem fel! – kezdtem el nyafogni. Tényleg nem volt sok idő mire megérkezik Sebastien, de cipőről van szó! Ő egyből felállt, és elkezdek cipők után kutakodni, mire elhúzott egy piros magassarkút, melynek elején egy kis masni volt.
- Szerintem ez tökéletes lesz. És én már megyek is! Sok sikert az estéhez! – mondta, majd nyomott egy puszit az arcomra, és le is lépett. Összeszedtem gyorsan a cuccaimat, és már csöngettek is. Lerohantam teljesen kész harci öltözékben, és kinyitottam az ajtót.
- Pontos vagy. – mosolyogtam rá.
- Egy ilyen látványért megéri. – mosolygott ő is. Rajta is egy farmer volt, egy inggel, na meg persze a tornacipő, ami manapság minden pasi kelléke… Nem akartam most rögtön elmondani neki, hogy Pierre segédkezett benne, majd ez meglepi lesz. Beültünk a kocsiba, majd elmentünk hozzá. Beléptünk a házba, és teljesen el voltam ámulva! Félhomály, az asztalon gyertya a kajával együtt. Hihetetlen.
- Ez most randi, vagy ismerkedünk? –kérdeztem.
- Úgy gondolom, hogy eléggé kitettünk ma magunkat azért, hogy jó legyen az este hátralevő része, ezért legyen randi. – mosolygott, majd odavezetett az asztalhoz, kihúzta a széket, és leültetett. Igazi férfi!
- Ne haragudjon hölgyem az egyszerű kajáért, de szerény személyem nem tud többet kihozni magából, bármennyire is akartam. – majd egy tányér milánóit rakott elém.
- Semmi probléma, ez is megteszi. – mosolyogtam vissza rá. Hozott bort, amit ki is töltött és koccintottunk.
- Örülök, hogy sikerült ezt összehoznunk. – mondta az első korty után.
- Én is. És még egyszer bocsánatot szeretnék kérni tőled a viselkedésemé…
- Hagyjuk ezt most, most nem a múlton rágódunk. – vágott közbe úri ember módjára. Az este nagyon jól telt, rengeteget beszélgettünk, és nagyon sokat tudtam meg róla, és ő is rólam. Sokat nevettünk, és meséltünk egymásnak a kiskori magunkról. Annyira felszabadultak voltunk! Erre az estére szokták azt mondani, hogy tökéletes. És még az étel is nagyon finom volt. Hihetetlen.
- Nincs kedved táncolni? – kérdezte mikor már mindent eltakarítottunk az asztalról. Segítettem neki mosogatni, és az edényeket elrakni. Mintha együtt élnénk…
- De, van, persze! – mondtam, majd bementünk a nappaliba. Még mindig az a félhomály volt. Annyira romantikus! Bekapcsolta a zenét, majd odajött hozzám. Egyik kezét a derekamra tette, másikkal megfogta az én kezemet, és a vállára tette. Közben pedig fogta. Tényleg… annyira tökéletes minden, hogy el se hiszem, hogy ez velem történik.
Nem szólaltunk meg, csak néztünk egymás szemébe megállás nélkül. Szívem hevesen dobogott, és alig vártam, hogy érezhessem őt….
Azt akartam, hogy enyém legyen! Ma, holnap, és mindörökre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése