So many people out there who will simply tell you: you can't. You've got to do turn around, take a deep breath and say: then just watch me & learn!

25. rész

"Annyi ember van az életben, akik egyszerűen kijelentik: te ezt úgy sem tudod megcsinálni. Ha ilyen történne, csak vegyél egy nagy levegőt, fordulj meg, és mondd: akkor most figyelj & tanulj!"

Újra zokogtam. Miért nem lehet engem békén hagyni? Miért nem lehet megérteni azt, amit kérek?  Visszamentem a szobába, lefeküdtem az ágyra, és egy párnába fojtottam bánatom. Miért kellett velük találkoznom? Miért kellett nekem ez az egész? Annyira szerencsétlen vagyok… Hallottam, ahogy kinyílik az ajtó, és csöndben becsukja Pierre maga mögött.
- Ezért nem akartam, hogy velem gyere. – tört ki belőlem. Szomorúan nézett rám.
- Én csak fel akarom nyitni a szemed, hogy mi a helyzet. De ha nem, hát akkor nem. Megígérem, hogy többet nem csinálok ilyet.
- Elmondtad neki, hogy velem vagy? – kérdeztem szipogva.
- Miután ledobtad a telefont a homokba, és hallotta ahogy elkezdesz sírni, nem volt nagyon választásom… - húzta a száját.
- Nagyszerű. Akkor most szépen felöltözöl, meg én is kicsípem magam, és elmegyünk, és bulizunk egy hatalmasat! – mondtam nagyon elszántam. Ő csak bólintott, és elindult keresni magának valamit. Én is így tettem. Elővettem a legkisebb farmeremet, amiből a fél seggem kint van,  és egy kivágott piros toppot. Felvettem még egy papucsot, megigazítottam a hajamat, és indulásra készen voltam. Megfogtam Pierre kezét, és elindultunk az éjszakába. Meglepődtem magamon, hogy milyen gyorsan túltettem magam ezen a telefonos témán. Vagy inkább azért, mert nagyon csúnyán le akartam inni magam? Már én se tudom…
Találtunk egy nagyon jó szórakozó helyet. Normális fazonok álltak a klubb előtt. Egyből be is húztam magammal Pierre-t, és az italpulthoz mentünk. Sorba húztuk le a jägereket, majd jött a vodka, és egy kis whiskey is. Mikor már kellően széles mosollyal néztem mindenkire, úgy gondoltam, hogy adok az estének. Szerencsére jött az egyik kedvenc számom is. 

Egyből be a tömegbe, és vártam, hogy végre jöjjön az a bizonyos rész. Igazából jobban belegondolva minden számban megvan a kedvenc részem. De kinek nem? Mikor jött a kedvenc részem, sikítottam egyet, ahogy a koncerteken szoktak, majd jöhetett a tánc, ahol úgy táncoltam, hogy én se tudtam, hogy tudok úgy. Vicces lehetett, de nekem tetszett. Mindenki együtt bulizott rá, majd egy helyes srác oda is jött hozzám, és együtt buliztunk rá. Pár perc alatt, eléggé össze is melegedtünk. Mikor akartam volna egy kicsit a srác felé közeledni, egy másik kezet éreztem magamon, ami elhúzott a sráctól. Pierre volt az. Először csúnyán nézett rám, majd széles vigyorra húzta a száját, és elkezdtem vele táncolni. Bevallom őszintén, nem úgy nézett ki, mint aki szereti éppenséggel ezt a zenét. De nem érdekelt! Olyan jól nyomtuk, hogy csak na! Mindenki megirigyelhetett volna minket. Kezemet a nyakába tettem, ő az ő kezét a derekamra, és úgy táncoltunk tovább. Eléggé forró lett a hangulat, de a ma este nem számít! Olyan jó volt egy kicsit táncolni. Idején nem tudom mikor voltam bulizni utoljára. Ja de! Csak az a buli egy kicsit máshogy sült el, és utána kezdődött minden problémám. Aminek hamarosan véget vetek. De ez most tényleg teljesen mindegy. Pierrerel jól éreztük magunkat, és annyi. Jó sokáig nyomtuk a táncot, még magamon is meglepődtem. Aztán még elég sokat is ittunk… A következő kép ami megvan, az az, hogy nevetve próbáljuk kinyitni a szobánk ajtaját, és veszekszünk, hogy melyikünk tudná biztosan kinyitni. Ezzel elbabráltunk egy bő 20 percet, mire beestünk az ajtón. Egyenesen rá Pierre. Nem is kellett több, még jobban elnevettük magunkat. Nagy nehezen feltápászkodtam róla, majd bezuhantam egyenesen az ágyba.
- Annyira, de annyira álmos vagyok! – majd ásítottam egy jó nagyot. Aztán behuppant mellém Pierre is, akinek hasonló megnyilvánulása volt. Gondolok itt az ásításra. Felkönyökölt Pierre felém, és engem nézett, mire én hatalmasat nevettem. Annyira hülye feje volt szegénynek. De erről ő nem tehet, az tény.
- Most mi van? – nevetett most már ő is.
- Nézz tükörbe! Alulról elég vicces vagy . – nevettem tovább.
- Pedig alulról eddig mindenkinek tetszettem… - mondta kacér vigyorral az arcán.
- Hát, azok ők, és nem én. Ennyi. Na de menjünk aludni, mert megbolondulok. Én a földön alszom, te pedig az ágyban, és nincs vita! – erről tényleg nem akartam vitát nyitni. Ő fizeti a szobát, akkor ő aludjon az ágyban. Leszedtem a takarót, azt leterítettem a földre, levettem még hozzá a párnát, és nekem már kész is volt a királyi hálószobám.
- Akkor most én is megmakacsolom magam, és lemegyek a földre. – mondta durcásan, és elkezdte leszedni ő is a cuccait.
- Akkor most senki nem fog az ágyban aludni? – nevettem el magam.
- Úgy tűnik.
- Hát te megőrültél… - mondtam, majd becsuktam a szememet, és pár pillanat múlva aludtam is. Reggel arra ébredtem, hogy eszeveszettül csörög Pierre telefonja. Megrugdostam egy kicsit az oldalát, mire felkelt, és észrevette, hogy mi a bajom.
- Vedd már fel azt a k*rva telefont, mert kib*szom innen a nemtudom hanyadik emeletről. Ha kell, a csukott ablakon. – mondtam eléggé morcisan. Felvette a telefont, és eléggé rekedt hangon szólt bele.
- Hallo? – majd egy nagy üvöltés a vonal másik végén. Pierre egyből felpattant, és odébb ment telefonálni. Próbáltam hallgatózni, hogy mi a szösz lehet, de nem jött össze. Az este miatt még a saját gondolataimat sem hallom kb, nem hogy őt… De ahogy láttam, eléggé ideges volt…