34. rész
"Senki
sem képes arra, hogy visszamenjen az időben és ismét elkezdje a
történetét, de bárki újrakezdheti ma, és teremthet egy új befejezést"
Reggel úgy keltem fel,
hogy, hogy Sebastien hátulról ölelt. Annyira édes! Picit mocorogtam, mire ő
elengedett, és átfordult a másik oldalra. Így legalább nem fogom felkelteni.
Most még kialudhatja magát, aztán pár hétig biztosan nem…
Felültem az ágy szélére, majd elfogott az émelygés. Az EÜ iskolában úgy tanultuk, hogy alkat kérdése minden a terhesség alatt, úgyhogy én meg sem lepődök már azon, hogy már most elfogott. Bár, anyukám is így volt vele anno velem, lehet, hogy tőle örököltem.
Azonnal befutottam a mosdóba, és a tegnapi kajától fájdalmas búcsút vettem. A szemeim könnyben úsztak a megerőltetéstől. Hálát adtam, hogy csak egy adag jött ki belőlem. Nekidőltem a falnak, és vártam, hogy elmúljon végre ez a gyötrelem. Mély levegőket vettem, és igyekeztem elterelni a gondolataimat.
- Jól vagy? – ült le mellém Sebastien, aki 10 perccel ezelőtt még aludt.
-Elrontottam a gyomromat. Tegnap Kármennel össze-vissza ettünk mindent. Mintha tejszínhabos uborkát ettem volna… - magam sem tudom, hogy jött ez a hasonlat.
- Csinálok neked egy teát, hátha segít majd, aztán feküdj majd vissza kérlek. – mosolygott rám kómásan. Bevallom őszintén, nem hiszem, hogy képes lesz megcsinálni egy bögre teát, de hát, állok elébe. Miután elmúlt az émelygés, megmostam a fogamat, majd visszafeküdtem az ágyba. Egy kancsó forró tea várt rám az éjjeli szekrényen. Nagyon figyelmes! Nyakig betakaróztam, és úgy vártam, hogy visszaérjen.
- Tegnap még semmi bajod nem volt. – állapította meg. Nem kellett ehhez nagy tudás.
- Sose rontottad még el a gyomrodat? – kérdeztem, miközben felé fordultam.
- Még eddig nem. Valahogy az én gyomrom bírja az össze-visszaságot. Strapává tettem a sárevéssel amikor kicsi voltam. – mosolygott rám, majd megsimogatta az arcomat.
- Igyál egy kis teát, hátha segít. – mosolygott továbbra is rám. Bevallom, félve öntöttem ki a kancsóból a bögrébe a teát. Figyeltem közben, hogy milyen színe van. Még a végén meg is mérgez szegény, akarata ellenére. Kissé aggódó fejet vágott, mikor a számhoz emeltem a teát. Tehát ő sem bízik magában. Titkon nagyon nem akartam belőle inni, de hát lehet nemet mondani neki? Kis kortyokat nyelve ittam a teát, ami.. hát hogy is mondjam… Annyira keserű volt, hogy az összes létező nyílásomat összehúzta. Letettem a bögrét, és diadalmasan mosolygott rám. Bárcsak ne tette volna….
- Köszönöm szépen, már jobban is vagyok, úgyhogy menjünk valamerre, vagy csináljunk valamit, mert én nem tudok egész nap feküdni… - majd azzal a lendülettel ki is kászálódtam az ágyból, és elindultam valami göncöt keresni. Sebastien egyből ott termett mellettem, és megfogta a kezeimet.
- Biztos jól vagy? – bólintottam hatalmas mosollyal. – Mit szeretnél csinálni?
- Rég láttam a srácokat… - mondtam kicsit félve, mivel nem tudtam, hogy fog reagálni, hogy a többiekkel is szeretnék lenni egy kicsit.
- Örülök neki, hogy bírod őket. Tudod, nekem nagyon sokat jelent. – mondta, majd megcsókolt. Ezek után mind a ketten felöltöztünk, megreggeliztünk, megnéztük a kedvenc sorozatom egyik részét, amitől Sebastien pont írtózik, de nagyfiúk módjára végignézte velem, aminek nagyon örültem. Felhívtuk a srácokat, és megbeszéltük, hogy a közös kecóban találkozunk. Mire mi megérkeztünk, már mindenki ott volt.
- Sziasztooooooooook! – borultam mindegyik srácnak a nyakába, akik meglepődve figyeltek.
- Mi ez az érzelmesség királylány? – kérdezte nevetve Pierre.
- Mondjuk, hogy nem fogom a hülye fejeteket látni egy csomó ideig…
- Jaaa, jólvan. Hát igen. A Simple Plan-es srácok mindenkinek hiányoznak. – mondta nevetve tovább.
- Ha nem lennél ennyire egoista, talán a srácok közelebb is tudnának menni hozzád a színpadon, mert ahogy láttam videókon, csak menekülnek előled. – nevettem már én is el magam, mire a többiek is egyetértően bólogattak velem. Pierre sértődötten levágta magát a kanapéra, majd mi is helyet foglaltunk. A srácok meséltek nekünk a koncertekről, autogramm osztásokról, és mindenről, ami velük történik. Kármennel feszültve hallgattuk végig.
- Nem mehetsz sehova. – mondta Kármen Davidnek tök komolyan.
- Mi?? Most miért? – értetlenkedett, mire mi elnevettük magunkat.
- Tök közvetlen vagy mindenkivel, a töködet simogatod koncert közben, és még engedjelek el? – kérdezte Kármen nevetve, mire mi még jobban elnevettük magunkat. Szegény David nem tudta, hogy most mi van.
- Most… komolyan… nem mehetek el ? – nézett tágra nyílt szemekkel. Komolyan elhitte…
- Csak szivaaaat, ne vedd már be, hát látod, hogy nevet! – szólt be Chuck is. Ekkor már David is elnevette magát, és leesett neki.
- Kajás vagyok. – szólalt meg Jeff. – rendelek pizzát. – mondta, majd mindenki nagy juhhéézésba tört ki, mire csak forgatta a szemeit. Amíg vártuk a pizzát a srácok tovább meséltek, mi meg úgy ültünk ott, mint akiknek valami naaaaagy mesét mesélnek. Viccesek lehettünk. Megjött a pizza, mire mindenki elvett magának egy dobozt, és előkerült az alkohol is.
- Lara, te nem iszol? Pizza mellé kell, jobban csúszik. – kérdezte Chuck. Hirtelen Kármenre nézte, aki rögtön ki is húzott a slamasztikából.
- Alkohol diétán van szegény. 1 évig nincs alkohol! – mindenki értetlenül nézett rám.
- Hogy bírod ki? – viccelődött David, aki elég furcsa arckifejezéssel nézett rám. Érdekes lenne, ha a mókamester nem szólalna meg…
- Elég jól! – mondtam tömören, majd egy kicsit elpirultam. Miért számít ez, nem értem. Bár David a látszat kedvéért csinálja ezt, amiért roppant hálás is vagyok neki.
Megettünk a pizzát, majd mindenki nagy pocakkal dőlt éppen oda, ahol volt helye. Egy 5 percet én is bírtam így teli hassal, majd újra elfogott a hányinger. Rohantam is ki a mosdóba, majd a megevett pizza visszaköszönt. Nem éreztem jól magam…
- Jól vagy? – rohantak utánam a többiek.
- Ezek az alkohol elvonás tünetei! Próbáltam én is leszokni… fél óránál tovább nem tartott. – nevetett David, de most nem vették a többiek a poént.
- Persze, csak tudod.. a gyomorrontás… - reméltem ezzel mindent megmagyarázok, és békén hagynak. Sajnos nem így történt.
- Menjünk haza inkább, lehetsz még eleget a srácokkal. – mondta aggódóan Sebastien.
- Most mondta, hogy jól van, mit basztatod? Ha rosszul érzi magát, majd szól neked. – szólt vissza David neki. Nem tudom hogy fogom neki meghálálni a kedvességét, és hogy képes tartania a száját. Sebastien rosszallóan nézett rá, mire ő védekezően feltartotta a kezét.
- Mi lenne, ha kimennétek, hogy kettesben maradhassak vele? Ti meg kint lerendezitek majd. – mondta Kármen, majd kilökdöste onnan a srácokat, és bezárta az ajtót. Gondoltuk, hogy a srácok fognak hallgatózni, magyarul kezdtünk el beszélni.
- Ennek nem később kellene jönnie? – érdeklődött Kármen.
- Én nem tudom, de már most unom az egészet.. Még szerencse, hogy elmennek… - közben adott egy zsepit, amivel megtöröltem magamat.
- Gyomorrontás, jó duma. De ez akkor sem lehet örökké gyomorrontásod. A pocakod is nőni fog.
- Az enyém nem! Nem tartom meg a babát. Ne mond el Davidnek, mert egyből kikotyogná neki, amiből balhé lenne. Kérlek. – kérleltem.
- De figyelj, joga van megtudni!
- De nem most! – vágtam közbe. – Hazudtam neki, amit nem fog megbocsájtani… ma reggel is.. tegnap este meg ráadásul elhitettem vele, hogy akarok tőle gyereket, és ismét védekezés nélkül szexeltünk. Akkor még úgy is akartam. Jó apa lesz belőle. De nem én leszek az, aki meg fogja szülni azt a gyereket…
- Lányok! – szólt közbe egy férfi hang, mire Kármen kinyitotta az ajtót. – Csak szólok, hogy Pierre most szed elő egy angol-magyar szótárat. – majd becsukta az ajtót Kármen, és tovább beszélgettünk.
- Nem értelek… de én nem szólhatok bele a döntésedbe. De támogatlak, mint már mondtam egy párszor. Bár remélem meg fogod magad gondolni, mert ismerlek… megbánnád. – még beszélgettünk egy kicsit, majd kimentünk a srácokhoz. Pierre épp a szótárat leste, míg Chucknál valami papír volt, amire magyar szavak voltak írva… helytelenül szerencsére.
- Jó szórakozást! – szivattuk tovább a srácokat, mire teljesen kiakadtak. Erre ők franciául kezdtek el beszélni. Mit ne mondjak, gyönyörűen néztünk ki. Két lány magyarul ordibál 5 sráccal, míg az az 5 srác franciául halál nyugodtan beszélgetnek. Meg kellett volna örökíteni. Még ezzel elszórakoztunk egy ideig, majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól, és Sebbel hazamentünk hozzá. Nem éreztem jól magam, és ezt látta is rajtam. Az ágyban feküdtünk megfürödve, tisztán, miközben lehalkította a TV-t, és feltette azt a kérdést, amitől féltem…
- Te nem vagy véletlenül terhes?
Felültem az ágy szélére, majd elfogott az émelygés. Az EÜ iskolában úgy tanultuk, hogy alkat kérdése minden a terhesség alatt, úgyhogy én meg sem lepődök már azon, hogy már most elfogott. Bár, anyukám is így volt vele anno velem, lehet, hogy tőle örököltem.
Azonnal befutottam a mosdóba, és a tegnapi kajától fájdalmas búcsút vettem. A szemeim könnyben úsztak a megerőltetéstől. Hálát adtam, hogy csak egy adag jött ki belőlem. Nekidőltem a falnak, és vártam, hogy elmúljon végre ez a gyötrelem. Mély levegőket vettem, és igyekeztem elterelni a gondolataimat.
- Jól vagy? – ült le mellém Sebastien, aki 10 perccel ezelőtt még aludt.
-Elrontottam a gyomromat. Tegnap Kármennel össze-vissza ettünk mindent. Mintha tejszínhabos uborkát ettem volna… - magam sem tudom, hogy jött ez a hasonlat.
- Csinálok neked egy teát, hátha segít majd, aztán feküdj majd vissza kérlek. – mosolygott rám kómásan. Bevallom őszintén, nem hiszem, hogy képes lesz megcsinálni egy bögre teát, de hát, állok elébe. Miután elmúlt az émelygés, megmostam a fogamat, majd visszafeküdtem az ágyba. Egy kancsó forró tea várt rám az éjjeli szekrényen. Nagyon figyelmes! Nyakig betakaróztam, és úgy vártam, hogy visszaérjen.
- Tegnap még semmi bajod nem volt. – állapította meg. Nem kellett ehhez nagy tudás.
- Sose rontottad még el a gyomrodat? – kérdeztem, miközben felé fordultam.
- Még eddig nem. Valahogy az én gyomrom bírja az össze-visszaságot. Strapává tettem a sárevéssel amikor kicsi voltam. – mosolygott rám, majd megsimogatta az arcomat.
- Igyál egy kis teát, hátha segít. – mosolygott továbbra is rám. Bevallom, félve öntöttem ki a kancsóból a bögrébe a teát. Figyeltem közben, hogy milyen színe van. Még a végén meg is mérgez szegény, akarata ellenére. Kissé aggódó fejet vágott, mikor a számhoz emeltem a teát. Tehát ő sem bízik magában. Titkon nagyon nem akartam belőle inni, de hát lehet nemet mondani neki? Kis kortyokat nyelve ittam a teát, ami.. hát hogy is mondjam… Annyira keserű volt, hogy az összes létező nyílásomat összehúzta. Letettem a bögrét, és diadalmasan mosolygott rám. Bárcsak ne tette volna….
- Köszönöm szépen, már jobban is vagyok, úgyhogy menjünk valamerre, vagy csináljunk valamit, mert én nem tudok egész nap feküdni… - majd azzal a lendülettel ki is kászálódtam az ágyból, és elindultam valami göncöt keresni. Sebastien egyből ott termett mellettem, és megfogta a kezeimet.
- Biztos jól vagy? – bólintottam hatalmas mosollyal. – Mit szeretnél csinálni?
- Rég láttam a srácokat… - mondtam kicsit félve, mivel nem tudtam, hogy fog reagálni, hogy a többiekkel is szeretnék lenni egy kicsit.
- Örülök neki, hogy bírod őket. Tudod, nekem nagyon sokat jelent. – mondta, majd megcsókolt. Ezek után mind a ketten felöltöztünk, megreggeliztünk, megnéztük a kedvenc sorozatom egyik részét, amitől Sebastien pont írtózik, de nagyfiúk módjára végignézte velem, aminek nagyon örültem. Felhívtuk a srácokat, és megbeszéltük, hogy a közös kecóban találkozunk. Mire mi megérkeztünk, már mindenki ott volt.
- Sziasztooooooooook! – borultam mindegyik srácnak a nyakába, akik meglepődve figyeltek.
- Mi ez az érzelmesség királylány? – kérdezte nevetve Pierre.
- Mondjuk, hogy nem fogom a hülye fejeteket látni egy csomó ideig…
- Jaaa, jólvan. Hát igen. A Simple Plan-es srácok mindenkinek hiányoznak. – mondta nevetve tovább.
- Ha nem lennél ennyire egoista, talán a srácok közelebb is tudnának menni hozzád a színpadon, mert ahogy láttam videókon, csak menekülnek előled. – nevettem már én is el magam, mire a többiek is egyetértően bólogattak velem. Pierre sértődötten levágta magát a kanapéra, majd mi is helyet foglaltunk. A srácok meséltek nekünk a koncertekről, autogramm osztásokról, és mindenről, ami velük történik. Kármennel feszültve hallgattuk végig.
- Nem mehetsz sehova. – mondta Kármen Davidnek tök komolyan.
- Mi?? Most miért? – értetlenkedett, mire mi elnevettük magunkat.
- Tök közvetlen vagy mindenkivel, a töködet simogatod koncert közben, és még engedjelek el? – kérdezte Kármen nevetve, mire mi még jobban elnevettük magunkat. Szegény David nem tudta, hogy most mi van.
- Most… komolyan… nem mehetek el ? – nézett tágra nyílt szemekkel. Komolyan elhitte…
- Csak szivaaaat, ne vedd már be, hát látod, hogy nevet! – szólt be Chuck is. Ekkor már David is elnevette magát, és leesett neki.
- Kajás vagyok. – szólalt meg Jeff. – rendelek pizzát. – mondta, majd mindenki nagy juhhéézésba tört ki, mire csak forgatta a szemeit. Amíg vártuk a pizzát a srácok tovább meséltek, mi meg úgy ültünk ott, mint akiknek valami naaaaagy mesét mesélnek. Viccesek lehettünk. Megjött a pizza, mire mindenki elvett magának egy dobozt, és előkerült az alkohol is.
- Lara, te nem iszol? Pizza mellé kell, jobban csúszik. – kérdezte Chuck. Hirtelen Kármenre nézte, aki rögtön ki is húzott a slamasztikából.
- Alkohol diétán van szegény. 1 évig nincs alkohol! – mindenki értetlenül nézett rám.
- Hogy bírod ki? – viccelődött David, aki elég furcsa arckifejezéssel nézett rám. Érdekes lenne, ha a mókamester nem szólalna meg…
- Elég jól! – mondtam tömören, majd egy kicsit elpirultam. Miért számít ez, nem értem. Bár David a látszat kedvéért csinálja ezt, amiért roppant hálás is vagyok neki.
Megettünk a pizzát, majd mindenki nagy pocakkal dőlt éppen oda, ahol volt helye. Egy 5 percet én is bírtam így teli hassal, majd újra elfogott a hányinger. Rohantam is ki a mosdóba, majd a megevett pizza visszaköszönt. Nem éreztem jól magam…
- Jól vagy? – rohantak utánam a többiek.
- Ezek az alkohol elvonás tünetei! Próbáltam én is leszokni… fél óránál tovább nem tartott. – nevetett David, de most nem vették a többiek a poént.
- Persze, csak tudod.. a gyomorrontás… - reméltem ezzel mindent megmagyarázok, és békén hagynak. Sajnos nem így történt.
- Menjünk haza inkább, lehetsz még eleget a srácokkal. – mondta aggódóan Sebastien.
- Most mondta, hogy jól van, mit basztatod? Ha rosszul érzi magát, majd szól neked. – szólt vissza David neki. Nem tudom hogy fogom neki meghálálni a kedvességét, és hogy képes tartania a száját. Sebastien rosszallóan nézett rá, mire ő védekezően feltartotta a kezét.
- Mi lenne, ha kimennétek, hogy kettesben maradhassak vele? Ti meg kint lerendezitek majd. – mondta Kármen, majd kilökdöste onnan a srácokat, és bezárta az ajtót. Gondoltuk, hogy a srácok fognak hallgatózni, magyarul kezdtünk el beszélni.
- Ennek nem később kellene jönnie? – érdeklődött Kármen.
- Én nem tudom, de már most unom az egészet.. Még szerencse, hogy elmennek… - közben adott egy zsepit, amivel megtöröltem magamat.
- Gyomorrontás, jó duma. De ez akkor sem lehet örökké gyomorrontásod. A pocakod is nőni fog.
- Az enyém nem! Nem tartom meg a babát. Ne mond el Davidnek, mert egyből kikotyogná neki, amiből balhé lenne. Kérlek. – kérleltem.
- De figyelj, joga van megtudni!
- De nem most! – vágtam közbe. – Hazudtam neki, amit nem fog megbocsájtani… ma reggel is.. tegnap este meg ráadásul elhitettem vele, hogy akarok tőle gyereket, és ismét védekezés nélkül szexeltünk. Akkor még úgy is akartam. Jó apa lesz belőle. De nem én leszek az, aki meg fogja szülni azt a gyereket…
- Lányok! – szólt közbe egy férfi hang, mire Kármen kinyitotta az ajtót. – Csak szólok, hogy Pierre most szed elő egy angol-magyar szótárat. – majd becsukta az ajtót Kármen, és tovább beszélgettünk.
- Nem értelek… de én nem szólhatok bele a döntésedbe. De támogatlak, mint már mondtam egy párszor. Bár remélem meg fogod magad gondolni, mert ismerlek… megbánnád. – még beszélgettünk egy kicsit, majd kimentünk a srácokhoz. Pierre épp a szótárat leste, míg Chucknál valami papír volt, amire magyar szavak voltak írva… helytelenül szerencsére.
- Jó szórakozást! – szivattuk tovább a srácokat, mire teljesen kiakadtak. Erre ők franciául kezdtek el beszélni. Mit ne mondjak, gyönyörűen néztünk ki. Két lány magyarul ordibál 5 sráccal, míg az az 5 srác franciául halál nyugodtan beszélgetnek. Meg kellett volna örökíteni. Még ezzel elszórakoztunk egy ideig, majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól, és Sebbel hazamentünk hozzá. Nem éreztem jól magam, és ezt látta is rajtam. Az ágyban feküdtünk megfürödve, tisztán, miközben lehalkította a TV-t, és feltette azt a kérdést, amitől féltem…
- Te nem vagy véletlenül terhes?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése