36.rész
"Akár elfogadjuk, akár nem, minden okkal történik. A rossz dolgok is azért fordulnak elő, hogy meg tudjuk becsülni a jókat"
6
hét telt el, mióta elment a srácok. Kármen nem bírta, így megbeszélték
Daviddel, hogy mégis elmegy velük pár állomásra. Pedig csak 2 hete mentek el a
srácok, így 4 hete egyedül vagyok. David roppantul örült neki. Gondolom elég
kanos szegény… Én nem mentem vele. Nagyon picit elkezdtem kikerekedni, a
melleim pedig annyira megduzzadtak, hogy egyel nagyobb melltartót kellett
vennem, mert a másikból kiestek…
- Szia Lara! Hogy vagy? – hívott fel Kármen, izgatottan.
- Jól vagyok. Bár… - kezdtem bele félve – elkezdtem kikerekedni. A melleim megduzzadtak. Ki sem mozdulok a házból. Viszonylag keveset hányok már, aminek örülök.
- Na és akkor mi lesz? Ajhhh te, annyira hiányzol! Úgy megölelnélek most! Meg a srácok is. Sebastien meg duzzog, mert előbb megvertem őt pókerben, és ezért én hívtalak fel előbb – mondta diadalmasan. Elnevettem magam rajta.
- Akkor jó a hangulat ott. Élvezed a koncerteket?
- Igen! El sem tudom képzelni, hogy a srácok hogy bírják ezt. Van amikor vége a koncertnek, feljönnek a buszra, és 5 perc múlva már mindenki alszik.
- Most már add ide a telefont, mert ráduszítom Pierret – hallottam Sebastien hangját. Elmosolyodtam. Miért pont Pierret akarja ráuszítani? Ja de, mégis értem… Akkor jobban jár Kármen, ha átadja a telefont Sebnek.
- Itt van te majom! – mondta durcásan, majd átadta neki a telefont.
- Szia édesem! Hogy vagy? Minden rendben? Jövő héten tudnánk találkozni? Ottawa-ban lépünk fel, az nincs messze. Vagy ha gondolod, hazamegyek érted, meg vissza is viszlek, hogy ne kelljen neked vezetned. – olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem amit mondott.
- Persze, okés. Nekem teljesen mindegy. – reméltem ez elég válasz neki, ha már nem értettem teljesen azt, amit mondott.
- Jövő hét kedden reggel akkor megyek érted! Vigyázz magadra addig is. Most mennem kell. Hívlak amint tudlak. Szia! –majd azzal le is tette a telefont. Amíg el nem jött a Kedd, nagyon sokat beszéltünk. De nem csak vele, a srácokkal is sokat beszéltünk, én meg egyre jobban aggódtam. Nem nézhetem annyira hülyének, hogy bevegye, hogy csak meghíztam… Itt lesz az ideje, hogy elmondjam neki.
Elérkezett a kedd reggel, és apró csókokra keltem fel. Bárcsak minden reggelem így indulna. Kinyitottam a szememet, megláttam Őt, és magamra húztam, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Kezdtünk belemelegedni, amikor leállított.
- El nem tudod képzelni, hogy mennyire kívánlak, de rohannunk kell. – mondta szomorúan, és lemászott rólam.
- Életem legrosszabb reggele! – durcáztam be, majd előkerestem valami laza cuccot, és bezárkóztam a fürdőbe. Magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan készültem el. Csak fél óra volt. Felvettem egy hosszú farmert, egy papuccsal, és egy olyan felsőt, ami kicsit bővebb volt, és semmit sem sejtet. Kiléptem a fürdőből, és Sebastien már tűkön ülve várt rám.
- Tökéletes, mint mindig. – felállt, majd odasétált hozzám és megcsókolt. – Jól áll neked ez a felső. – mondta, miközben végignézett. – Ugye tudod, hogy ma az is ki fog derülni, hogy te vagy nekem? – kérdezte hatalmas mosollyal.
- Hogy mi? Én nem akarom… gondoltam elbújok valahová, ahol nem láthatnak… - mondtam kissé megszeppenve.
- Nehéz lesz. Mivel autóval megyünk, ezért végig kell mennünk majdnem a nagy tömegen, hogy be tudjunk menni a helyszínre. Nincsenek besötétítve az ablakok, ezért látni fognak. És ez így lesz helyes. Davidék most végre teljesen felszabadultak, és legalább nem kell otthon ülniük majd.
- Értem… - nem volt ínyemre ez az egész, de ha ő ezt szerette volna, akkor eleget teszek a kérésének. Beültünk az autóba, majd egy 2 órás autókázás várt ránk. Végig beszélgettünk, elmesélte végre az elmúlt 6 hét eseményeit. Mosolyogva hallgattam végig.
- És veled mi történt az elmúlt 6 hétben? – kérdezte, mikor már befejezett mindent.
- Elvoltam. Leginkább az ágyban kuksoltam, és aludtam. Rég volt alkalmam ennyit aludni. – végre most már párbeszéd volt, nem pedig csak egyoldalú, bár szívesen hallgattam volna egész nap a meséjét, csak találjunk valami kerülőutat.
- Megérkeztünk. – lelassított, majd lassan elhaladtunk a rajongók előtt. Lehajoltam, hogy ne lássák az arcomat, de Sebastien szépen elintézett. Megállt az autóval, és megcsókolt. Az az édes csók… Egy pillanatra sikerült elterelnie a gondolataimat, de nem ment sokáig. Kinyitottam a szemem, és csak a vaku villanásaira lettem figyelmes.
- Néha kiakasztó vagy! –jegyeztem meg amikor elindultunk, bár kínosan ügyeltem arra, hogy ne tudják az arcomat lefényképezni. Kinyitottak egy kaput nekünk, majd szépen becsorogtunk az autóval oda. Kinyitottam az ajtót, majd mikor kiszálltam volna Kármen nekem ugrott, és beestünk a kocsiba. Mindenki fejvesztve rohant hozzánk, miközben mi csak nevettünk.
- Te annyira Wc-kefe vagy, hogy az már fáj! – mondtam a nagy nevetés közbe.
- Te meg egy jeti, hogy nem jöttél velünk. – nevettünk tovább, majd mikor lenyugodtunk kiszálltunk a kocsiból, és egyenként öleltem meg mindenkit. Miután ezzel végeztem, Kármen megfogta a kezemet, és elhúzott egy eldugott helyre.
- Látni akarom! – utalt ezzel a kis domborodó pocakomra.
- Hééé, annyira nem látható! Csak.. én látom… - be se fejeztem a mondatomat, felhúzta a felsőmet, és alaposan szemügyre vett.
- Halljak meg, ezt én is látom. – mondtam boldogan, majd elkezdett ugrálni örömében.
- Ha te nem lennél, ki kéne találni téged! – nevettem el magam. Majd hallottuk, hogy valaki jön, és elcsöndesedtünk. David lépett be.
- Elmondta Kármen, hogy már kerekedsz kifele. Mutiii meeeeeg. – könyörgött mint egy 5 éves.
Felemeltem a felsőmet, és ő is megnézett. Igazából annyi látszott, hogy a lapos hasam elkezdett előrefele dudorodni.
- Én leszek a keresztpapa! – mondta diadalmasan.
- David… én… nem.. tehát én nem tudom… - mondtam kissé zavartan, mire fura fejet vágott.
- De igen. Mi vagyunk a te családod, szóval ha akarod ha nem, az lesz, amit én mondok. – tátott szájjal bámultam Davidre, és nagyokat pislogtam.
- Ez azért egy kicsit durva volt… - jegyeztem meg, mire David legyintett egyet, majd kimentek Kármennel a többiekhez. Nem is baj… aranyos David, de azért… ez egy kissé durva volt. Pár perc múlva mégis kimentem a többiekhez, akik éppen interjút adtak egy Ottawai fannak. Nagyon aranyosak voltak, teljes beleéléssel meséltek el mindent. Odamentem Kármenhez, aki pár méterrel odébb ült. A fiúk most éppen rólunk beszéltek. Büszke lehet majd magára csaj, Ő az első aki Tud Kármenről, és rólam.
- Mond el neki. – könyörgően nézett rám Kármen. – Nézd meg hogy csillog a szeme, ha rólad beszél. Hidd el, talán még a mai koncertet is képes lenne lemondani miattad.
- Éppen ezért nem. Nem kell ebből ekkora felhajtást csinálni. – intettem Kármennek, hogy menjünk el sétálni, ne tátsuk ott a szánkat, hagy adják le az interjút nyugodtan.
- Majd.. majd megtudja, de nem ma!
- De Lara, esküszöm, mindjárt agyonverlek itt mindenki szeme láttára egy bottal. – felemelt egy botot. – ha nem mondod el neki ma! Itt a nagy alkalom! – elnevettem magam, majd mikor ő is a kezére nézett, és látta a bot méretét, elnevette magát. Elindultunk visszafele, és mind a ketten a földet bámultuk.
- Mond el neki, hogy állapotos vagy! – mondta Kármen, majd felnéztünk, a szívem hevesen dobogni kezdett, miközben a szemeibe néztem.
- Szia Lara! Hogy vagy? – hívott fel Kármen, izgatottan.
- Jól vagyok. Bár… - kezdtem bele félve – elkezdtem kikerekedni. A melleim megduzzadtak. Ki sem mozdulok a házból. Viszonylag keveset hányok már, aminek örülök.
- Na és akkor mi lesz? Ajhhh te, annyira hiányzol! Úgy megölelnélek most! Meg a srácok is. Sebastien meg duzzog, mert előbb megvertem őt pókerben, és ezért én hívtalak fel előbb – mondta diadalmasan. Elnevettem magam rajta.
- Akkor jó a hangulat ott. Élvezed a koncerteket?
- Igen! El sem tudom képzelni, hogy a srácok hogy bírják ezt. Van amikor vége a koncertnek, feljönnek a buszra, és 5 perc múlva már mindenki alszik.
- Most már add ide a telefont, mert ráduszítom Pierret – hallottam Sebastien hangját. Elmosolyodtam. Miért pont Pierret akarja ráuszítani? Ja de, mégis értem… Akkor jobban jár Kármen, ha átadja a telefont Sebnek.
- Itt van te majom! – mondta durcásan, majd átadta neki a telefont.
- Szia édesem! Hogy vagy? Minden rendben? Jövő héten tudnánk találkozni? Ottawa-ban lépünk fel, az nincs messze. Vagy ha gondolod, hazamegyek érted, meg vissza is viszlek, hogy ne kelljen neked vezetned. – olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem amit mondott.
- Persze, okés. Nekem teljesen mindegy. – reméltem ez elég válasz neki, ha már nem értettem teljesen azt, amit mondott.
- Jövő hét kedden reggel akkor megyek érted! Vigyázz magadra addig is. Most mennem kell. Hívlak amint tudlak. Szia! –majd azzal le is tette a telefont. Amíg el nem jött a Kedd, nagyon sokat beszéltünk. De nem csak vele, a srácokkal is sokat beszéltünk, én meg egyre jobban aggódtam. Nem nézhetem annyira hülyének, hogy bevegye, hogy csak meghíztam… Itt lesz az ideje, hogy elmondjam neki.
Elérkezett a kedd reggel, és apró csókokra keltem fel. Bárcsak minden reggelem így indulna. Kinyitottam a szememet, megláttam Őt, és magamra húztam, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Kezdtünk belemelegedni, amikor leállított.
- El nem tudod képzelni, hogy mennyire kívánlak, de rohannunk kell. – mondta szomorúan, és lemászott rólam.
- Életem legrosszabb reggele! – durcáztam be, majd előkerestem valami laza cuccot, és bezárkóztam a fürdőbe. Magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan készültem el. Csak fél óra volt. Felvettem egy hosszú farmert, egy papuccsal, és egy olyan felsőt, ami kicsit bővebb volt, és semmit sem sejtet. Kiléptem a fürdőből, és Sebastien már tűkön ülve várt rám.
- Tökéletes, mint mindig. – felállt, majd odasétált hozzám és megcsókolt. – Jól áll neked ez a felső. – mondta, miközben végignézett. – Ugye tudod, hogy ma az is ki fog derülni, hogy te vagy nekem? – kérdezte hatalmas mosollyal.
- Hogy mi? Én nem akarom… gondoltam elbújok valahová, ahol nem láthatnak… - mondtam kissé megszeppenve.
- Nehéz lesz. Mivel autóval megyünk, ezért végig kell mennünk majdnem a nagy tömegen, hogy be tudjunk menni a helyszínre. Nincsenek besötétítve az ablakok, ezért látni fognak. És ez így lesz helyes. Davidék most végre teljesen felszabadultak, és legalább nem kell otthon ülniük majd.
- Értem… - nem volt ínyemre ez az egész, de ha ő ezt szerette volna, akkor eleget teszek a kérésének. Beültünk az autóba, majd egy 2 órás autókázás várt ránk. Végig beszélgettünk, elmesélte végre az elmúlt 6 hét eseményeit. Mosolyogva hallgattam végig.
- És veled mi történt az elmúlt 6 hétben? – kérdezte, mikor már befejezett mindent.
- Elvoltam. Leginkább az ágyban kuksoltam, és aludtam. Rég volt alkalmam ennyit aludni. – végre most már párbeszéd volt, nem pedig csak egyoldalú, bár szívesen hallgattam volna egész nap a meséjét, csak találjunk valami kerülőutat.
- Megérkeztünk. – lelassított, majd lassan elhaladtunk a rajongók előtt. Lehajoltam, hogy ne lássák az arcomat, de Sebastien szépen elintézett. Megállt az autóval, és megcsókolt. Az az édes csók… Egy pillanatra sikerült elterelnie a gondolataimat, de nem ment sokáig. Kinyitottam a szemem, és csak a vaku villanásaira lettem figyelmes.
- Néha kiakasztó vagy! –jegyeztem meg amikor elindultunk, bár kínosan ügyeltem arra, hogy ne tudják az arcomat lefényképezni. Kinyitottak egy kaput nekünk, majd szépen becsorogtunk az autóval oda. Kinyitottam az ajtót, majd mikor kiszálltam volna Kármen nekem ugrott, és beestünk a kocsiba. Mindenki fejvesztve rohant hozzánk, miközben mi csak nevettünk.
- Te annyira Wc-kefe vagy, hogy az már fáj! – mondtam a nagy nevetés közbe.
- Te meg egy jeti, hogy nem jöttél velünk. – nevettünk tovább, majd mikor lenyugodtunk kiszálltunk a kocsiból, és egyenként öleltem meg mindenkit. Miután ezzel végeztem, Kármen megfogta a kezemet, és elhúzott egy eldugott helyre.
- Látni akarom! – utalt ezzel a kis domborodó pocakomra.
- Hééé, annyira nem látható! Csak.. én látom… - be se fejeztem a mondatomat, felhúzta a felsőmet, és alaposan szemügyre vett.
- Halljak meg, ezt én is látom. – mondtam boldogan, majd elkezdett ugrálni örömében.
- Ha te nem lennél, ki kéne találni téged! – nevettem el magam. Majd hallottuk, hogy valaki jön, és elcsöndesedtünk. David lépett be.
- Elmondta Kármen, hogy már kerekedsz kifele. Mutiii meeeeeg. – könyörgött mint egy 5 éves.
Felemeltem a felsőmet, és ő is megnézett. Igazából annyi látszott, hogy a lapos hasam elkezdett előrefele dudorodni.
- Én leszek a keresztpapa! – mondta diadalmasan.
- David… én… nem.. tehát én nem tudom… - mondtam kissé zavartan, mire fura fejet vágott.
- De igen. Mi vagyunk a te családod, szóval ha akarod ha nem, az lesz, amit én mondok. – tátott szájjal bámultam Davidre, és nagyokat pislogtam.
- Ez azért egy kicsit durva volt… - jegyeztem meg, mire David legyintett egyet, majd kimentek Kármennel a többiekhez. Nem is baj… aranyos David, de azért… ez egy kissé durva volt. Pár perc múlva mégis kimentem a többiekhez, akik éppen interjút adtak egy Ottawai fannak. Nagyon aranyosak voltak, teljes beleéléssel meséltek el mindent. Odamentem Kármenhez, aki pár méterrel odébb ült. A fiúk most éppen rólunk beszéltek. Büszke lehet majd magára csaj, Ő az első aki Tud Kármenről, és rólam.
- Mond el neki. – könyörgően nézett rám Kármen. – Nézd meg hogy csillog a szeme, ha rólad beszél. Hidd el, talán még a mai koncertet is képes lenne lemondani miattad.
- Éppen ezért nem. Nem kell ebből ekkora felhajtást csinálni. – intettem Kármennek, hogy menjünk el sétálni, ne tátsuk ott a szánkat, hagy adják le az interjút nyugodtan.
- Majd.. majd megtudja, de nem ma!
- De Lara, esküszöm, mindjárt agyonverlek itt mindenki szeme láttára egy bottal. – felemelt egy botot. – ha nem mondod el neki ma! Itt a nagy alkalom! – elnevettem magam, majd mikor ő is a kezére nézett, és látta a bot méretét, elnevette magát. Elindultunk visszafele, és mind a ketten a földet bámultuk.
- Mond el neki, hogy állapotos vagy! – mondta Kármen, majd felnéztünk, a szívem hevesen dobogni kezdett, miközben a szemeibe néztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése