41. rész
"Nem azok a legjobb barátaid, akik megígérik, hogy kihoznak a börtönből.. az igaz barátaid ott ülnek melletted"
Sebastienre néztem, aki a
döbbenés után széles mosolyra húzta a száját. Egy srác ült a bejáratnál a
lépcsőn, akit én nem ismertem.
- Most mi van? – kérdeztem értetlenül, mikor újra megindultunk, de nem válaszolt nekem, csak vonszolt maga után. A lényeg akkor, hogy ismeri az illetőt.
- Áááááh, szia. – elengedte a derekam, majd nyakába borult a számomra idegen emberkének.
- Hello, na mi van veled? Ki ez a szépség? – mutatott rám, mire én zavarodottan kapkodtam a tekintetem Sebastien, és a férfi között.
- Ő a barátnőm, Lara. Lara, ő a testvérem, Jay. – mutatott be minket egymásnak. Még mindig egy kicsit feszélyezve éreztem magam, ami talán még meg is látszódott rajtam. Kezet ráztunk.
- Szia. – köszöntem kissé érdekes hangon.
- Menjünk be! Úgy örülök, hogy látlak! – mondta Sebastien, majd elindultunk a házba. Bementünk a nappaliba, majd leültünk. Sebastien közben elment üdítőért a konyhába, meg poharakért, és pár pillanat múlva ott is termett. Nem akartam kettesben maradni vele. Első benyomásra nekem nem szimpatikus.
- Hogy-hogy itt vagy? Nem szóltál, hogy jössz, nem sok minden van itthon. – kezdett bele Sebastienre. Olyan vidám volt, amilyennek még sosem láttam.
- A net veletek van tele. – bökött felém a fejével. – mivel nem szóltál egy szót se, muszáj volt, hogy átjöjjek, és megtudakoljam, hogy kit rejtegetsz előlünk. – kacsintott rám. Még a végén flörtölni kezd velem, amit egy hatalmas pofonnal fogok jutalmazni.
- Hát, ez egy nagyon hosszú sztori, de nem vagyunk olyan sok ideje együtt. Kissé érdekesen indult a kapcsolatunk, de a lényeg, hogy most már minden rendben van. – Csak reménykedtem benne, hogy nem mondja el, hogy apa lesz… - majd egy sör mellett elmesélek mindent, mert nem akarom untatni az én drágaságomat. – mondta, majd odahajolt hozzám, és adott egy puszit a számra. Így se hallottam még őt beszélni. De legalább nem kell tartania magát, hogy valaki beszól neki. Tudom, hogy mindig önmagát adja, de ő mégis az, akivel felnőtt.
- Rendben. Akkor mondjuk ma? Nálam? Addig megismerkedik a többiekkel. – ajánlotta fel Jay nekem ezt a családi estét, amit nem akartam. Elég majd… 7 hónap múlva… szerintem.
- Miattam ne aggódjatok, el leszek én itt. Dvd-zek egyet, meg alszok. Mostanában kissé fáradtnak érzem magam. De ti menjetek nyugodtan. Sebastien úgy is nemsokára megint elmegy egy időre. Jót fog neki tenni egy kikapcsolódás. – mosolyogtam rájuk, és csak reménykedni tudtam, hogy bele fognak menni ebbe.
- Nem akarlak egyedül hagyni. – húzta a száját Seb, mire én csak forgattam a szemeimet.
- Talán annyira béna nem vagyok, hogy megfulladok egy kanál vízben. Nyugodtan menjél csak el! Érezzétek jól magatokat. Elég időt tölthetek veled.
- Nem akarlak egyedül hagyni titeket! – mondta egy kissé erélyesebben. A többes szám meg eléggé kiakasztott. Én még én vagyok, a baba meg még csak nem is baba! Majd akkor lesz, ha már akkora hasam lesz, hogy én magam fogok magamon császármetszést alkalmazni….
- Titeket? – kérdezett vissza Jay érdekesen.
- Kicsúszott a számon. Őt, nem akarom egyedül hagyni. – hangsúlyozta ki a rám utaló szót.
- Itt valami nem stimm. Mondjátok el mi a helyzet!? – követelőzött, ami egyáltalán nem tetszett nekem.
- Semmi olyanról nincs szó, ami téged érintene. – vágtam rá egyből, mire Sebastien csúnyán nézett rám. Még a végén világgá fogja kürtölni… azt meg nem akarom.
- Lara, Ő a testvérem… - mondta lágy hangon, bár a szemében még mindig ott volt a düh, amit azzal érdemeltem ki, hogy úgy válaszoltam Jay-nek…
- Nem érdekel! Ez a mi dolgunk. Akármi történhet közben… - utaltam arra, hogy akár el is veszíthetem.
- Jay… az van… hogy Lara és én, szülők leszünk. – mondta el végül teljesen nem érdekelve őt, amit az előbb mondtam.
- Hogy micsoda? Ezt miért nem mondtátok el előbb? Miért nem mutattad be nekünk? Mégis mikor akartad anyának elmondani? Meg a többieknek? – kezdett el Jay teljesen kiakadni, hogy Sebastien nem szólt neki az egészről.
- Állj! – kezdtem bele. – Igaz, nem ismerlek, de ez a mi dolgunk. Sőt, én fogom a világra hozni. Mellesleg mikor lett volna idő erre? – akadtam ki én is végül, mire kezdte egyre jobban felhúzni magát Jay.
-Lara, Jay, nyugodjatok már meg! Ennek nem ez az elintézési módja! Szépen is meg lehetne beszélni. Mindenre van magyarázat. – próbált nyugtatni Sebastien, bár én egyre jobban felhúztam magam. Mégis mit követelőzik itt? Semmi köze hozzám!
- Ja, beszéljétek meg, magatokra hagylak, van jobb dolgom is, mint itt bájologni. – majd felálltam, és kimentem a házból, magukra hagyva őket. Közben Pierre-t tárcsáztam.
- Szia királylány, na mi a helyzet? – tetszett, hogy így veszi fel a telefont, mindig mosoly csal az arcomra.
- Szia. Mit csinálsz most?
- Rád érek, ha ez a kérdés.
- Ide tudnál jönni Sebastienhez? Elmehetnénk valamerre. – mosolyodtam el, mert tudtam, hogyha vele vagyok, az egész együtt töltött idő abból fog állni, hogy röhögünk. De komolyan, amit képes ő kihozni belőlem hülyeség terén… hihetetlen az ember.
- Persze, várj meg, mindjárt ott vagyok. – majd letette a telefont, én meg ott vártam a ház előtt. Kicsit azért rosszul esett, hogy nem jött utánam Sebastien, de hát a család ugyebár… mindenkinél kényes kérdés. Egy negyed órát vártam Pierre-re. Mikor megérkezett, bepattantam a kocsiba, és bementünk a városba.
- Kajáljunk már valamit, mert itt fogok meghalni a kocsiban. – mondta nevetve, mire bólintottam, és elmentünk egy gyors kajáldába. Beültünk, és szerencsére senki nem zavart meg minket kajálás közben. Már ha lehet kajálásnak nevezni. Pierre lebukott az asztal alá, majd mikor újra felbukkant, kitört belőlem a nevetés.
- Nem értem min nevetsz. – mondta, miközben egy rakat sültkrumplit rakott a szájába, ami úgy lógott ki, mint a rozmár agyara. Közben pedig próbált enni, ami több kevesebb sikerrel sikerült is neki. Rendesen potyogtak a könnyeim, annyira nevettem.
- Neeeeeeeee, Pierre, meg fogsz ölni. – mondtam a nagy nevetés közben, mire ő még az orrát is felhúzta, és egyre hülyébben nézett ki. Megfogott a kezébe pár sültkrumplit, és megdobott vele, majd az összerágott kaját mutogatta a szájában, amit elfelejtett lenyelni.
- Te teljesen őrült vagy! – nevettem, majd fogtam a szendvicset, amibe még szinte bele sem tudtam kezdeni, a szám elé raktam, majd úgy beszéltem, hogy mozgattam a szám előtt, mire annyira elnevette magát, hogy kifolyt a nyál a szájából.
- Kérem, viselkedjenek felnőtt módjára, itt nem lehet így viselkedni, vagy távozzanak innen. – jött oda az egyik ott dolgozó, mire Pierre ránézett. Szájában még mindig ott volt a sültkrumpli halom, és nagy bociszemekkel nézett a hölgyre. Na, nekem nem is kellett több, annyira elnevettem magam, hogy beborultam az asztal alá, annyira nevettem.
- Most mi van? – kérdeztem értetlenül, mikor újra megindultunk, de nem válaszolt nekem, csak vonszolt maga után. A lényeg akkor, hogy ismeri az illetőt.
- Áááááh, szia. – elengedte a derekam, majd nyakába borult a számomra idegen emberkének.
- Hello, na mi van veled? Ki ez a szépség? – mutatott rám, mire én zavarodottan kapkodtam a tekintetem Sebastien, és a férfi között.
- Ő a barátnőm, Lara. Lara, ő a testvérem, Jay. – mutatott be minket egymásnak. Még mindig egy kicsit feszélyezve éreztem magam, ami talán még meg is látszódott rajtam. Kezet ráztunk.
- Szia. – köszöntem kissé érdekes hangon.
- Menjünk be! Úgy örülök, hogy látlak! – mondta Sebastien, majd elindultunk a házba. Bementünk a nappaliba, majd leültünk. Sebastien közben elment üdítőért a konyhába, meg poharakért, és pár pillanat múlva ott is termett. Nem akartam kettesben maradni vele. Első benyomásra nekem nem szimpatikus.
- Hogy-hogy itt vagy? Nem szóltál, hogy jössz, nem sok minden van itthon. – kezdett bele Sebastienre. Olyan vidám volt, amilyennek még sosem láttam.
- A net veletek van tele. – bökött felém a fejével. – mivel nem szóltál egy szót se, muszáj volt, hogy átjöjjek, és megtudakoljam, hogy kit rejtegetsz előlünk. – kacsintott rám. Még a végén flörtölni kezd velem, amit egy hatalmas pofonnal fogok jutalmazni.
- Hát, ez egy nagyon hosszú sztori, de nem vagyunk olyan sok ideje együtt. Kissé érdekesen indult a kapcsolatunk, de a lényeg, hogy most már minden rendben van. – Csak reménykedtem benne, hogy nem mondja el, hogy apa lesz… - majd egy sör mellett elmesélek mindent, mert nem akarom untatni az én drágaságomat. – mondta, majd odahajolt hozzám, és adott egy puszit a számra. Így se hallottam még őt beszélni. De legalább nem kell tartania magát, hogy valaki beszól neki. Tudom, hogy mindig önmagát adja, de ő mégis az, akivel felnőtt.
- Rendben. Akkor mondjuk ma? Nálam? Addig megismerkedik a többiekkel. – ajánlotta fel Jay nekem ezt a családi estét, amit nem akartam. Elég majd… 7 hónap múlva… szerintem.
- Miattam ne aggódjatok, el leszek én itt. Dvd-zek egyet, meg alszok. Mostanában kissé fáradtnak érzem magam. De ti menjetek nyugodtan. Sebastien úgy is nemsokára megint elmegy egy időre. Jót fog neki tenni egy kikapcsolódás. – mosolyogtam rájuk, és csak reménykedni tudtam, hogy bele fognak menni ebbe.
- Nem akarlak egyedül hagyni. – húzta a száját Seb, mire én csak forgattam a szemeimet.
- Talán annyira béna nem vagyok, hogy megfulladok egy kanál vízben. Nyugodtan menjél csak el! Érezzétek jól magatokat. Elég időt tölthetek veled.
- Nem akarlak egyedül hagyni titeket! – mondta egy kissé erélyesebben. A többes szám meg eléggé kiakasztott. Én még én vagyok, a baba meg még csak nem is baba! Majd akkor lesz, ha már akkora hasam lesz, hogy én magam fogok magamon császármetszést alkalmazni….
- Titeket? – kérdezett vissza Jay érdekesen.
- Kicsúszott a számon. Őt, nem akarom egyedül hagyni. – hangsúlyozta ki a rám utaló szót.
- Itt valami nem stimm. Mondjátok el mi a helyzet!? – követelőzött, ami egyáltalán nem tetszett nekem.
- Semmi olyanról nincs szó, ami téged érintene. – vágtam rá egyből, mire Sebastien csúnyán nézett rám. Még a végén világgá fogja kürtölni… azt meg nem akarom.
- Lara, Ő a testvérem… - mondta lágy hangon, bár a szemében még mindig ott volt a düh, amit azzal érdemeltem ki, hogy úgy válaszoltam Jay-nek…
- Nem érdekel! Ez a mi dolgunk. Akármi történhet közben… - utaltam arra, hogy akár el is veszíthetem.
- Jay… az van… hogy Lara és én, szülők leszünk. – mondta el végül teljesen nem érdekelve őt, amit az előbb mondtam.
- Hogy micsoda? Ezt miért nem mondtátok el előbb? Miért nem mutattad be nekünk? Mégis mikor akartad anyának elmondani? Meg a többieknek? – kezdett el Jay teljesen kiakadni, hogy Sebastien nem szólt neki az egészről.
- Állj! – kezdtem bele. – Igaz, nem ismerlek, de ez a mi dolgunk. Sőt, én fogom a világra hozni. Mellesleg mikor lett volna idő erre? – akadtam ki én is végül, mire kezdte egyre jobban felhúzni magát Jay.
-Lara, Jay, nyugodjatok már meg! Ennek nem ez az elintézési módja! Szépen is meg lehetne beszélni. Mindenre van magyarázat. – próbált nyugtatni Sebastien, bár én egyre jobban felhúztam magam. Mégis mit követelőzik itt? Semmi köze hozzám!
- Ja, beszéljétek meg, magatokra hagylak, van jobb dolgom is, mint itt bájologni. – majd felálltam, és kimentem a házból, magukra hagyva őket. Közben Pierre-t tárcsáztam.
- Szia királylány, na mi a helyzet? – tetszett, hogy így veszi fel a telefont, mindig mosoly csal az arcomra.
- Szia. Mit csinálsz most?
- Rád érek, ha ez a kérdés.
- Ide tudnál jönni Sebastienhez? Elmehetnénk valamerre. – mosolyodtam el, mert tudtam, hogyha vele vagyok, az egész együtt töltött idő abból fog állni, hogy röhögünk. De komolyan, amit képes ő kihozni belőlem hülyeség terén… hihetetlen az ember.
- Persze, várj meg, mindjárt ott vagyok. – majd letette a telefont, én meg ott vártam a ház előtt. Kicsit azért rosszul esett, hogy nem jött utánam Sebastien, de hát a család ugyebár… mindenkinél kényes kérdés. Egy negyed órát vártam Pierre-re. Mikor megérkezett, bepattantam a kocsiba, és bementünk a városba.
- Kajáljunk már valamit, mert itt fogok meghalni a kocsiban. – mondta nevetve, mire bólintottam, és elmentünk egy gyors kajáldába. Beültünk, és szerencsére senki nem zavart meg minket kajálás közben. Már ha lehet kajálásnak nevezni. Pierre lebukott az asztal alá, majd mikor újra felbukkant, kitört belőlem a nevetés.
- Nem értem min nevetsz. – mondta, miközben egy rakat sültkrumplit rakott a szájába, ami úgy lógott ki, mint a rozmár agyara. Közben pedig próbált enni, ami több kevesebb sikerrel sikerült is neki. Rendesen potyogtak a könnyeim, annyira nevettem.
- Neeeeeeeee, Pierre, meg fogsz ölni. – mondtam a nagy nevetés közben, mire ő még az orrát is felhúzta, és egyre hülyébben nézett ki. Megfogott a kezébe pár sültkrumplit, és megdobott vele, majd az összerágott kaját mutogatta a szájában, amit elfelejtett lenyelni.
- Te teljesen őrült vagy! – nevettem, majd fogtam a szendvicset, amibe még szinte bele sem tudtam kezdeni, a szám elé raktam, majd úgy beszéltem, hogy mozgattam a szám előtt, mire annyira elnevette magát, hogy kifolyt a nyál a szájából.
- Kérem, viselkedjenek felnőtt módjára, itt nem lehet így viselkedni, vagy távozzanak innen. – jött oda az egyik ott dolgozó, mire Pierre ránézett. Szájában még mindig ott volt a sültkrumpli halom, és nagy bociszemekkel nézett a hölgyre. Na, nekem nem is kellett több, annyira elnevettem magam, hogy beborultam az asztal alá, annyira nevettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése