43.rész
"Megpróbálhatod kitörölni Őt a gondolataidból, de hogy a szívedből is kitöröld.. az egy másik történet"
A kocsiban végig
nevettünk, ugyanis nem volt hajlandó abbahagyni a viccmesélést, nekem meg márt
szúrt az oldalam a sok nevetéstől. Így az út is sokkal többnek tűnt, amilyen
hosszú volt valójában. Megérkeztünk Pierre-hez, majd nevetve léptünk be a
házba.
- Pierre, tényleg meg fogsz engem ölni, kérlek! – könyörögtem neki két nevetés között, de akkor sem hagyta abba. Lehuppantam az ágyba, és már potyogtak a könnyeim.
- Nem bírod, királylány? – kérdezte nagy mosollyal az arcán. Nagy levegőket vettem, ami által egy kicsit lenyugodtam ahhoz, hogy tudjak neki válaszolni.
- Hát, amit te leművelsz, azt nem lehet sokáig bírni. Szerintem életemben nem nevettem ennyit, mint most. – néztem rá nagy szemekkel, majd leült mellém.
- És most mit szeretnél csinálni? – kérdezte.
- Mit szólnál, ha főznénk valamit? – ajánlottam fel, bár mikor megláttam az arcát, kissé megijedtem. – Figyelj, én nem tudok főzni, és szerintem te sem. Úgyhogy akár egy jó buli is lehetne ebből. Én szerintem. De szólj, ha tévedek. – mosolyogtam rá, mire látszólag felengedett egy kicsit.
- Aha, szóval bombát akarsz robbantani a konyhámban. Értem ám! – nevette el magát, mire én csak mosolyogtam tovább. – Szóval akkor, mit szeretnél főzni? – kérdezte kíváncsian, miközben forgatta a szemeit. Kicsit sem sugallta azt, hogy nem tetszik ez most neki, de az lesz, amit én mondok!
- Jaaaaj, ne csináld már az 5 éves hisztid, komolyan, élvezni fogod! – mondtam véresen komolyan, mire megjelent az a csintalan kisfiús nézése. A következő pillanatban a földön fetrengett, és elkezdett hisztizni, mint egy 5 éves.
- Ez most komoly? – kérdeztem, miközben még mindig játszotta a műbalhét, és közben nagyokat nevettem.
- Mammmmmiiiii, nem akarooooooooom! - folytatta a hisztit, mire én úgy döntöttem, hogy leülök, és onnan nézem tovább a hisztijét. Már vagy 10 perc eltelt, de még mindig nem unta meg, csak visított, mint valami fába szorult féreg, és kalimpált is mellé. Jól néz ki így felnőtt férfi.
- Nem untad még meg? – kérdeztem már unott arcot vágva, bár egyáltalán nem unatkoztam, csak valamit már akartam kezdeni magammal, nem csak rajta nevetni, ahogy visít folyamatosan. Megállt, rám nézett, majd felpattant, nekidőlt az asztalnak, majd köhögött egyet.
- Gond van, hercegnő? – fordult felém, teljesen ártatlan képpel. Nem válaszoltam, helyette elkezdtem kutakodni a konyhában. Anyukám régen rengeteg muffint sütött, sokszor voltam ott mellette, és így azt gondoltam, hogy akkor én is csokis muffint fogok sütni. Vagy lekvárosat. Vagy tök mindegy, ami van itt. Szépen elkezdtem kinyitogatni a szekrényeket, hogy egy helyre össze tudjam rakni a hozzávalókat. Utána az edényeket kerestem meg, amiket szintén oda tettem, Pierre meg közben azzal szórakozott, hogy a konyha legmesszebb pontjaiba rakta át a hozzávalókat, és közben jókat kacarászott, mire én csak felhúztam magam.
- Pierre, naaaaaaaaaaa, ne csináld mááááár! – hisztiztem most már, miközben elkezdtem visszapakolni a cuccokat az eredeti helyükre. Pár pillanatra eltűnt Pierre, addig én nekiálltam összeállítani a sütit. Mikor visszatért, teljesen fel volt szerelkezve a sütéshez. Pólóját levette, egy rövidnadrág volt rajta, és egy fehér kis kötényke. Az a felsőtest… Tökéletes volt. Egyszerűen nem bírtam levenni róla a szemem, akármennyire is akartam, de ahogy láttam, őt ez egyáltalán nem zavarta, még jobban ki is húzta magát. A kis macsó…
Mikor végre sikerült kigyönyörködnöm magam benne, folytattuk immáron ketten a süti készítést. Az eredetileg fél órás –órás sütiből biztosan több lesz. Pierre feltört egy tojás, és a sárgáját belerakta a kezébe, szétkente, majd azzal kezdett el ijeszgetni, mire én elkezdtem futni előle.
- Pierre neeeeeeee, hagyd békén, úristen, ez undorító! – futottam el előle, ami egyre jobban beindította őt, és egyre jobban közeledett felém. Már csak az hiányzott, hogy összekenjen azzal a hülyeséggel. Undorító!
- Te akartál sütni, főzni, vagy mit tudom már én mit csinálni, vállald a következményeit! – válaszolta a hisztérikus kérésemre, majd felugrottam az ágyra, ő meg egyenesen utánam. Elterültem az ágyon, ő meg végigkente az arcomat, mire én már a sírás határán voltam. Hogy képzelte, hogy ezt csinálja velem? Vissza fogja kapni, de kamatostul!
- Az egy könnycsepp? – kérdezte nevetve tőlem, mire én teljesen bedurciztam. Felpattantam az ágyról, egyenesen be a fürdőbe, ahol jól bevágtam az ajtót, és igyekeztem lemosni magamról a tojást, amit volt oly kedves az arcomra kenni. De muszáj neki visszaadnom! Így hát fogtam a fogkrémét és nyomtam egy nagy adagot a kezemre. 10 perc elteltével kiléptem a fürdőből, és ott ült az ágyon bűnbánó arccal. Tökéletes lesz az akcióm! Odaléptem lassan hozzá, hátha nem forral most valamit… de úgy láttam, hogy most tényleg rosszul érzi magát egy kicsit.
- Mi bajod van? – kérdeztem értetlenül, mire végre rám emelte a tekintetét. Ártatlan kiskutya szemekkel nézett rám, majd újra előjött a csintalan mosoly, mire felállt, valamit felvett gyorsan a földről, és én már vizes is voltam. Nem is kellett több, megindultam felé, és szétkentem a fogkrémet az arcán. Hagy csípje neki, szerencsére jó mentolos volt. Így már mind a ketten bosszút akartunk állni a másikon, így én berohantam a fürdőbe, Pierre mit sem sejtve utánam rohant. Elvettem a zuhanyrózsát, megengedtem a vizet, és egyenesen rá, mire kifutott mint egy kislány sikítva. Annyira nevettem, hogy nem bírtam tovább, kilépdeltem lassacskán a fürdőből, be a szobába, és lefeküdtem Pierre mellé az ágyba, aki csurom víz volt. Nagy levegőket vett, és a fehér köpenyét lóbálta, jelezve, hogy megadta magát. Ott feküdtünk már egy ideje, csendben, mikor felkönyökölt mellém. Akkor vettem csak észre, hogy milyen gyönyörű szemei vannak. Teljesen elvesztem benne, és a tekintetem sem tudtam levenni róla.
- Mit szeretnél? – kérdeztem, miközben a szemeim cikáztak. Hol a jobb szemébe néztem, hol a balba. Nincs még egy ilyen ember, akinek ennyire gyönyörű szemei lennének.
- Ha elmondanám, a pokolra kerülnék. – suttogta óvatosan, mire körbefontam a nyakán kezemen.
- Pierre, tényleg meg fogsz engem ölni, kérlek! – könyörögtem neki két nevetés között, de akkor sem hagyta abba. Lehuppantam az ágyba, és már potyogtak a könnyeim.
- Nem bírod, királylány? – kérdezte nagy mosollyal az arcán. Nagy levegőket vettem, ami által egy kicsit lenyugodtam ahhoz, hogy tudjak neki válaszolni.
- Hát, amit te leművelsz, azt nem lehet sokáig bírni. Szerintem életemben nem nevettem ennyit, mint most. – néztem rá nagy szemekkel, majd leült mellém.
- És most mit szeretnél csinálni? – kérdezte.
- Mit szólnál, ha főznénk valamit? – ajánlottam fel, bár mikor megláttam az arcát, kissé megijedtem. – Figyelj, én nem tudok főzni, és szerintem te sem. Úgyhogy akár egy jó buli is lehetne ebből. Én szerintem. De szólj, ha tévedek. – mosolyogtam rá, mire látszólag felengedett egy kicsit.
- Aha, szóval bombát akarsz robbantani a konyhámban. Értem ám! – nevette el magát, mire én csak mosolyogtam tovább. – Szóval akkor, mit szeretnél főzni? – kérdezte kíváncsian, miközben forgatta a szemeit. Kicsit sem sugallta azt, hogy nem tetszik ez most neki, de az lesz, amit én mondok!
- Jaaaaj, ne csináld már az 5 éves hisztid, komolyan, élvezni fogod! – mondtam véresen komolyan, mire megjelent az a csintalan kisfiús nézése. A következő pillanatban a földön fetrengett, és elkezdett hisztizni, mint egy 5 éves.
- Ez most komoly? – kérdeztem, miközben még mindig játszotta a műbalhét, és közben nagyokat nevettem.
- Mammmmmiiiii, nem akarooooooooom! - folytatta a hisztit, mire én úgy döntöttem, hogy leülök, és onnan nézem tovább a hisztijét. Már vagy 10 perc eltelt, de még mindig nem unta meg, csak visított, mint valami fába szorult féreg, és kalimpált is mellé. Jól néz ki így felnőtt férfi.
- Nem untad még meg? – kérdeztem már unott arcot vágva, bár egyáltalán nem unatkoztam, csak valamit már akartam kezdeni magammal, nem csak rajta nevetni, ahogy visít folyamatosan. Megállt, rám nézett, majd felpattant, nekidőlt az asztalnak, majd köhögött egyet.
- Gond van, hercegnő? – fordult felém, teljesen ártatlan képpel. Nem válaszoltam, helyette elkezdtem kutakodni a konyhában. Anyukám régen rengeteg muffint sütött, sokszor voltam ott mellette, és így azt gondoltam, hogy akkor én is csokis muffint fogok sütni. Vagy lekvárosat. Vagy tök mindegy, ami van itt. Szépen elkezdtem kinyitogatni a szekrényeket, hogy egy helyre össze tudjam rakni a hozzávalókat. Utána az edényeket kerestem meg, amiket szintén oda tettem, Pierre meg közben azzal szórakozott, hogy a konyha legmesszebb pontjaiba rakta át a hozzávalókat, és közben jókat kacarászott, mire én csak felhúztam magam.
- Pierre, naaaaaaaaaaa, ne csináld mááááár! – hisztiztem most már, miközben elkezdtem visszapakolni a cuccokat az eredeti helyükre. Pár pillanatra eltűnt Pierre, addig én nekiálltam összeállítani a sütit. Mikor visszatért, teljesen fel volt szerelkezve a sütéshez. Pólóját levette, egy rövidnadrág volt rajta, és egy fehér kis kötényke. Az a felsőtest… Tökéletes volt. Egyszerűen nem bírtam levenni róla a szemem, akármennyire is akartam, de ahogy láttam, őt ez egyáltalán nem zavarta, még jobban ki is húzta magát. A kis macsó…
Mikor végre sikerült kigyönyörködnöm magam benne, folytattuk immáron ketten a süti készítést. Az eredetileg fél órás –órás sütiből biztosan több lesz. Pierre feltört egy tojás, és a sárgáját belerakta a kezébe, szétkente, majd azzal kezdett el ijeszgetni, mire én elkezdtem futni előle.
- Pierre neeeeeeee, hagyd békén, úristen, ez undorító! – futottam el előle, ami egyre jobban beindította őt, és egyre jobban közeledett felém. Már csak az hiányzott, hogy összekenjen azzal a hülyeséggel. Undorító!
- Te akartál sütni, főzni, vagy mit tudom már én mit csinálni, vállald a következményeit! – válaszolta a hisztérikus kérésemre, majd felugrottam az ágyra, ő meg egyenesen utánam. Elterültem az ágyon, ő meg végigkente az arcomat, mire én már a sírás határán voltam. Hogy képzelte, hogy ezt csinálja velem? Vissza fogja kapni, de kamatostul!
- Az egy könnycsepp? – kérdezte nevetve tőlem, mire én teljesen bedurciztam. Felpattantam az ágyról, egyenesen be a fürdőbe, ahol jól bevágtam az ajtót, és igyekeztem lemosni magamról a tojást, amit volt oly kedves az arcomra kenni. De muszáj neki visszaadnom! Így hát fogtam a fogkrémét és nyomtam egy nagy adagot a kezemre. 10 perc elteltével kiléptem a fürdőből, és ott ült az ágyon bűnbánó arccal. Tökéletes lesz az akcióm! Odaléptem lassan hozzá, hátha nem forral most valamit… de úgy láttam, hogy most tényleg rosszul érzi magát egy kicsit.
- Mi bajod van? – kérdeztem értetlenül, mire végre rám emelte a tekintetét. Ártatlan kiskutya szemekkel nézett rám, majd újra előjött a csintalan mosoly, mire felállt, valamit felvett gyorsan a földről, és én már vizes is voltam. Nem is kellett több, megindultam felé, és szétkentem a fogkrémet az arcán. Hagy csípje neki, szerencsére jó mentolos volt. Így már mind a ketten bosszút akartunk állni a másikon, így én berohantam a fürdőbe, Pierre mit sem sejtve utánam rohant. Elvettem a zuhanyrózsát, megengedtem a vizet, és egyenesen rá, mire kifutott mint egy kislány sikítva. Annyira nevettem, hogy nem bírtam tovább, kilépdeltem lassacskán a fürdőből, be a szobába, és lefeküdtem Pierre mellé az ágyba, aki csurom víz volt. Nagy levegőket vett, és a fehér köpenyét lóbálta, jelezve, hogy megadta magát. Ott feküdtünk már egy ideje, csendben, mikor felkönyökölt mellém. Akkor vettem csak észre, hogy milyen gyönyörű szemei vannak. Teljesen elvesztem benne, és a tekintetem sem tudtam levenni róla.
- Mit szeretnél? – kérdeztem, miközben a szemeim cikáztak. Hol a jobb szemébe néztem, hol a balba. Nincs még egy ilyen ember, akinek ennyire gyönyörű szemei lennének.
- Ha elmondanám, a pokolra kerülnék. – suttogta óvatosan, mire körbefontam a nyakán kezemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése