42. rész
"Én akarok lenni a kedvenc üdvözlésed és a legnehezebb elköszönésed"
Ott nevettem az asztal
alatt, és csapkodtam, mint egy retardált fóka. Nem bírtam abbahagyni a
nevetést, mire Pierre is elkezdett nevetni, az ott dolgozó meg csak mosolygott,
és ránk hagyta az egészet, elment.
- Jól vagy? – kérdezte tőlem kissé aggódva, habár nevetett egész végig. Csak kapkodtam a levegőt, és egyáltalán nem bírtam megmozdulni. Annyira viccesen nézett ki, hogy leírva nem is olyan vicces. Mikor kissé lenyugodtam, visszaültem a székre, de nem mertem Pierre nézni, nehogy megint elnevessem magam. De muszáj volt ránéznem, mert mindig úgy helyezte a fejét, hogy benne legyen a látóterembe. Szerencsére kivette a sültkrumplit a szájából, így már nem nevettem el annyira magam.
- Teljesen jól vagyok. Soha nem voltam ennél jobban. – mosolyogtam rá, mire ő visszamosolygott. Istenem, annyira aranyos.
- Hajjjaj, felismertek téged! – nevettem el magam, mire maga mögé nézett, és látta, hogy 3 lány azon veszekszik, hogy ki szólítsa le őt. Rájuk mosolygott Pierre, mire bátorságot vettek magukon, és elindultak felénk. Pierre lebukott az asztal alá, és én előre féltem, hogy mi fog kisülni ebből. Mikor felbukkant, ismét bent volt neki egy rakat sültkrumpli a szájában. Odaértek a lányok, majd hirtelen feléjük fordult.
- Miben segíthetek? – kérdezte teljesen komolyan, mire a lányok köpni nyelni nem tudtak, én viszont megint elkezdtem hangosan nevetni. Vették a lapot, és végül ők is elmosolyodtak. Pierre meg nevetés közben kiköpte a krumplit a szájából, és hangosan nevetett ő is. Mikor újra sikerült lenyugodnunk, végre feltehették a kérdéseket/kérések Pierre-nek.
- Csinálhatunk veled képet? Kaphatunk autogrammot? – kezdett bele az egyik lány, mire Pierre bólintott, majd elővette az 1000 wattos mosolyát, és lefényképezkedett mindenkivel. Kedvesek voltak, még csináltam közös fotót is. Vagy negyed óráig ment ez az egész, mire visszaültem az asztalhoz, és Pierre is, de a lányok nem akartak elmenni sehova.
- Kérdezhetünk még valamit? – szólalt meg végül az egyik leányzó, mire Pierre ismételten bólintott. – Te Sebastien barátnője vagy? – szegezte nekem a kérdést, amelyre egyáltalán nem számítottam.
- Miért olyan fontos ez? – kérdeztem a lehető legkedvesebben.
- Csak megkérdeztük. Nagy Simple Plan rajongók vagyunk, és szerkesztünk egy oldalt. Nagy nézettségünk lenne, ha felkerülne valami hír Sebastien titokzatos barátnőjéről. – mondta ő is teljesen mosolyogva.
- Igen, én vagyok. – böktem ki végül, mire még nagyobb mosoly húzódott a szájukra.
- Csinálhatnánk veled közös képet? – na ez a kérdés teljesen ledöbbentett. Velem? Miért? Én senki nem vagyok, Sebastien híres, nem én! Én nem akarok híres lenni! Viszont tudom, hogy milyen amikor valakinek van egy oldala, és sokat számít neki mások véleménye, és hogy hányan látogatják. Nekem is volt, és bármit megadtam volna azért, hogy nálam láthassák először a rajongók...
- Hát.. huuu, ez most kicsit hideg zuhanyként ért, de benne vagyok! – mondtam, majd felálltam, és odaléptem hozzájuk. Mindegyikükkel csináltam közös képet, az oldal címét is elkértem, hogy meg tudjam majd kukkantani, hogy mennyire rosszul nézek ki. Végül elmentek. Jól esett, hogy nem voltak erőszakosak. A másik két lány meg… akikkel a parkban találkoztam… Nem tudom, hogy ők hogy érezték volna magukat, ha velük történik meg. Viszont ez a 3 lány igazán tündéri volt.
Befejeztük Pierre-rel a kaját – nagy nehezen – és elindultunk járni a várost. Rengeteg helyre benéztünk, ahol természetesen kikészítettük az eladókat azzal, hogy mindent felpróbáltunk, majd ott hagytuk a ruhákat, és semmit nem vettünk.
- Naaa, menjünk be ide! – erősködött Pierre, miközben egy baba bolt előtt álltunk.
- De nem akaroooom! Mi van, ha felismernek? Nem akarok még nagyobb felhajtást! – válaszoltam kissé undokul.
- Nem lesz semmi! Azt mondjuk majd, hogy az egyik ismerősünknek nézünk valami ajándékot, mert terhes. Ennyi az egész! Kérlek. – nagy bociszemekkel nézett rám, és esküszöm, hogy gyűlt a szemében a könny is, hogy meggyőzzön .
- Rendben! – adtam be végül a derekam, mire behúzott a boltba, és egyből elkezdtünk nézelődni. Néztünk babakocsit, kis mózes kosarat, és cumisüveget, és minden baba dolgot. A végén az volt, hogy 2 eladó jött utánunk, hogy hozzák azokat a holmikat, amiket meg akarunk venni. Bár az igazat megvallva, nekem semmi pénzem nem volt…
- Pierre, hej, nekem erre nem futja… - vakartam meg a fejemet, és a holmikra néztem.
- Ajándék! – mondta, majd megfogta a kezemet, és tovább húzott magával. Csak rakosgatta a különféle holmikat a segítők kezébe. Teljesen el voltam képedve. Végül fizetett, majd betettük a kocsiba őket, és újra úton voltunk.
- Pierre, én ezt nem tudom neked meghálálni…. – kezdtem bele.
- Királylány, nem is kell. Ajándék. Ennyi. Nem is kell többet szóba hozni. – mosolygott, miközben az utat nézte. – Haza vigyelek?
- Nem szeretnék haza menni… Sebastiennel ott van Jay, és.. eléggé összevesztem vele. Teljesen kiakadt, hogy Sebastien nem szólt, hogy terhes vagyok, meg be se mutatott a szüleinek…
- Áhh, igen. Jay olyan, hogy ha a családjáról van szó, akkor ölni tudna. És most, hogy te hozod az új Lefebvre-t, megsértve érzi magát. Neki kellett volna először szólni. Igazából jó arc, csak… a család tudod… - bólogattam, bár nem tudtam, hogy látja-e.
- Akkor menjünk hozzám? – ajánlotta fel Pierre. – Mielőtt megkérdeznéd, nem zavarsz.
- Igen, szerintem jó kezekben leszek nálad is. – mosolyogtam, majd elindultunk Pierre-hez.
- Jól vagy? – kérdezte tőlem kissé aggódva, habár nevetett egész végig. Csak kapkodtam a levegőt, és egyáltalán nem bírtam megmozdulni. Annyira viccesen nézett ki, hogy leírva nem is olyan vicces. Mikor kissé lenyugodtam, visszaültem a székre, de nem mertem Pierre nézni, nehogy megint elnevessem magam. De muszáj volt ránéznem, mert mindig úgy helyezte a fejét, hogy benne legyen a látóterembe. Szerencsére kivette a sültkrumplit a szájából, így már nem nevettem el annyira magam.
- Teljesen jól vagyok. Soha nem voltam ennél jobban. – mosolyogtam rá, mire ő visszamosolygott. Istenem, annyira aranyos.
- Hajjjaj, felismertek téged! – nevettem el magam, mire maga mögé nézett, és látta, hogy 3 lány azon veszekszik, hogy ki szólítsa le őt. Rájuk mosolygott Pierre, mire bátorságot vettek magukon, és elindultak felénk. Pierre lebukott az asztal alá, és én előre féltem, hogy mi fog kisülni ebből. Mikor felbukkant, ismét bent volt neki egy rakat sültkrumpli a szájában. Odaértek a lányok, majd hirtelen feléjük fordult.
- Miben segíthetek? – kérdezte teljesen komolyan, mire a lányok köpni nyelni nem tudtak, én viszont megint elkezdtem hangosan nevetni. Vették a lapot, és végül ők is elmosolyodtak. Pierre meg nevetés közben kiköpte a krumplit a szájából, és hangosan nevetett ő is. Mikor újra sikerült lenyugodnunk, végre feltehették a kérdéseket/kérések Pierre-nek.
- Csinálhatunk veled képet? Kaphatunk autogrammot? – kezdett bele az egyik lány, mire Pierre bólintott, majd elővette az 1000 wattos mosolyát, és lefényképezkedett mindenkivel. Kedvesek voltak, még csináltam közös fotót is. Vagy negyed óráig ment ez az egész, mire visszaültem az asztalhoz, és Pierre is, de a lányok nem akartak elmenni sehova.
- Kérdezhetünk még valamit? – szólalt meg végül az egyik leányzó, mire Pierre ismételten bólintott. – Te Sebastien barátnője vagy? – szegezte nekem a kérdést, amelyre egyáltalán nem számítottam.
- Miért olyan fontos ez? – kérdeztem a lehető legkedvesebben.
- Csak megkérdeztük. Nagy Simple Plan rajongók vagyunk, és szerkesztünk egy oldalt. Nagy nézettségünk lenne, ha felkerülne valami hír Sebastien titokzatos barátnőjéről. – mondta ő is teljesen mosolyogva.
- Igen, én vagyok. – böktem ki végül, mire még nagyobb mosoly húzódott a szájukra.
- Csinálhatnánk veled közös képet? – na ez a kérdés teljesen ledöbbentett. Velem? Miért? Én senki nem vagyok, Sebastien híres, nem én! Én nem akarok híres lenni! Viszont tudom, hogy milyen amikor valakinek van egy oldala, és sokat számít neki mások véleménye, és hogy hányan látogatják. Nekem is volt, és bármit megadtam volna azért, hogy nálam láthassák először a rajongók...
- Hát.. huuu, ez most kicsit hideg zuhanyként ért, de benne vagyok! – mondtam, majd felálltam, és odaléptem hozzájuk. Mindegyikükkel csináltam közös képet, az oldal címét is elkértem, hogy meg tudjam majd kukkantani, hogy mennyire rosszul nézek ki. Végül elmentek. Jól esett, hogy nem voltak erőszakosak. A másik két lány meg… akikkel a parkban találkoztam… Nem tudom, hogy ők hogy érezték volna magukat, ha velük történik meg. Viszont ez a 3 lány igazán tündéri volt.
Befejeztük Pierre-rel a kaját – nagy nehezen – és elindultunk járni a várost. Rengeteg helyre benéztünk, ahol természetesen kikészítettük az eladókat azzal, hogy mindent felpróbáltunk, majd ott hagytuk a ruhákat, és semmit nem vettünk.
- Naaa, menjünk be ide! – erősködött Pierre, miközben egy baba bolt előtt álltunk.
- De nem akaroooom! Mi van, ha felismernek? Nem akarok még nagyobb felhajtást! – válaszoltam kissé undokul.
- Nem lesz semmi! Azt mondjuk majd, hogy az egyik ismerősünknek nézünk valami ajándékot, mert terhes. Ennyi az egész! Kérlek. – nagy bociszemekkel nézett rám, és esküszöm, hogy gyűlt a szemében a könny is, hogy meggyőzzön .
- Rendben! – adtam be végül a derekam, mire behúzott a boltba, és egyből elkezdtünk nézelődni. Néztünk babakocsit, kis mózes kosarat, és cumisüveget, és minden baba dolgot. A végén az volt, hogy 2 eladó jött utánunk, hogy hozzák azokat a holmikat, amiket meg akarunk venni. Bár az igazat megvallva, nekem semmi pénzem nem volt…
- Pierre, hej, nekem erre nem futja… - vakartam meg a fejemet, és a holmikra néztem.
- Ajándék! – mondta, majd megfogta a kezemet, és tovább húzott magával. Csak rakosgatta a különféle holmikat a segítők kezébe. Teljesen el voltam képedve. Végül fizetett, majd betettük a kocsiba őket, és újra úton voltunk.
- Pierre, én ezt nem tudom neked meghálálni…. – kezdtem bele.
- Királylány, nem is kell. Ajándék. Ennyi. Nem is kell többet szóba hozni. – mosolygott, miközben az utat nézte. – Haza vigyelek?
- Nem szeretnék haza menni… Sebastiennel ott van Jay, és.. eléggé összevesztem vele. Teljesen kiakadt, hogy Sebastien nem szólt, hogy terhes vagyok, meg be se mutatott a szüleinek…
- Áhh, igen. Jay olyan, hogy ha a családjáról van szó, akkor ölni tudna. És most, hogy te hozod az új Lefebvre-t, megsértve érzi magát. Neki kellett volna először szólni. Igazából jó arc, csak… a család tudod… - bólogattam, bár nem tudtam, hogy látja-e.
- Akkor menjünk hozzám? – ajánlotta fel Pierre. – Mielőtt megkérdeznéd, nem zavarsz.
- Igen, szerintem jó kezekben leszek nálad is. – mosolyogtam, majd elindultunk Pierre-hez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése