10.rész
Rövid várakozás után ki
is nyílt az ajtó. Chuck nyitotta ki, aki lenge öltözetben állt előttünk. Tulajdonképpen
csak egy gatya volt rajta.
- Hali! Gyertek be. – üdvözölt minket Chuck, majd beinvitált a házba.
- Sziasztok – köszöntünk mindenkinek. Egyenként néztek ránk, mint valami ufókra. De hát nem ők hívtak minket meg?
- Zavarunk? – kérdeztem, miközben a kíváncsi tekinteteket fürkésztem.
- Nem dehogy! – pattant fel David, aki egyből oda is jött hozzánk. – Ti sosem zavartok! – mondta kacér mosollyal az arcán.
- Jellemző! Tipikus pasi! – jegyeztem meg halkan, ami nem sikerült annyira halknak, hogy csak én halljam. 5 összeszűkült szemű srác nézett rám. Komolyan, mintha most akarnának átváltozni Hulknak, vagy akárkinek…
- Jólvan, nyugi. – vettem fel a védekező állást – Csak vicceltem. – erre egyből mindenkinek kivirult a tekintete. – Vagy mégsem? – mondtam angyali arccal, hogy azért nem kellene, hogy bántsanak. Felállt Sebastien, majd odajött hozzám.
- Kisasszony, ha tovább folytatja eme 5 nagyszerű srácról az általánosítást, akkor úgy vélem, hogy nagyon meg fogom csiklandozni, és nem fog hatni rám a boci szemeivel, mikor azt kéri, hogy hagyjam abba. – hirtelen köpni nyelni nem tudtam, de ezt nem hagyhattam. Nem fogok csak azért csöndbe lenni, mert ő ennyire édes!
- Tudja uram, az igazság néha fáj, és nagyot üt. Nem hazudhatok! De lehet, ha nem azzal gondolkoznátok, ami a nadrágotokban van, akkor lehet, hogy nem lenne ilyen véleményem rólatok! – mondtam teljesen fapofával, majd mikor láttam Sebastien, Chuck, és a többi hímnemű széles mosolyát, tudtam, hogy talán most jobb lett volna angyalinak megmaradnom.
- Ez roppant sértő volt számunkra… igaz srácok? – hátrafordult a többiekhez.
- Igaz! – mondták egytől egyig. Tényleg nagy bajban vagyok!
- Hmm, akkor ezt orvosolnunk kell! – mondta Sebastien, majd azzal a lendülettel felkapott, és a vállára rakott. Ekkor elkezdtem nevetni, bár nem tudom miért, amikor nem is csikizett meg még senki.
- Tegyél le! – mondtam hangosan nevetve, miközben próbáltam valahol megcsikizni őt. Hát, nem jártam sikerrel. Bár ő biztosan jobban élvezte a helyzetet, mint én.
- Srácok, mi legyen a sorsa? – kérdezte a többiek, miközben a vállán tartott engem.
- Hallom, hogy lassan kezd eltörni az összes csontod a kezedben, ideje lenne letenned! – mondtam csöppent sem félreérthető módon… vagy legalább is, azt hittem.
- Tehát arra célzol, hogy gyenge vagyok?
- Jaaj nem, dehogy, csak tegyél le, nehéz vagyok, meg minden ilyen, és szépen nézek rád, és tuti meghatlak a boci szemeimmel. – beszéltem össze vissza mindenféle baromságot, de tényleg immunis lett rá… Hirtelen lerakott a kanapéra, majd a srácok rögtön odaugrottak, és lefogtak.
- Megerőszakolás? Jó sok évet kaphatsz értem – mondtam vigyorogva.
- Édes, ha megakarnálak erőszakolni, már rég megtettem volna! Nekem más tervem van! – mondta, majd azzal el is tűnt a nappaliból.
- Srácok, komolyan, imádlak titeket, és ti is engem, mindenki jobban jár, ha elengedtek! – kérleltem a többieket, de mintha semmit sem mondtam volna. Egymást ugratták, beszélgettek. Komolyan, mintha ott se lettem volna! Majd megérkezett Sebastien.
- Várjatok, Kármen és David hol vannak? – kérdeztem ezt már teljesen komolyan.
- Kimentek a kertbe. – válaszolt valamelyikük, de nem tudtam odafigyelni rá. A szemem előtt csak a madártoll lebegett, amit Sebastien fogott a kezében.
- Azt hiszem, ez elég jó büntetés lesz! – jelentette ki, majd odaült mellém. A srácok persze nem engedtek a szorításból, így esélyem nem volt meglépni. Az arcom, a kezem, a nyakam, a hasam…. ahol volt nem takart semmiféle anyag, ott végighúzta a tollat. Nem volt éppen felemelő érzés, meg persze amit kibírtam volna nevetés nélkül.
- Hagyd abba, kérlek, kérlek, kérlek, jó kislány leszek, esküszöm! – mondtam 2 nevetés között, mire abbahagyta. – Köszönöm, ohh köszönöm mindenkinek – mondtam, miközben próbáltam megnyugodni. Bár egy ilyen után, kinek ne verne a szíve 200-t?
- Ígéred, hogy ezentúl angyalian fogsz viselkedni, megszólalni, és minden minden? – kérdezte Sebastien.
- Minden minden? – kezdtem a kötekedést újra. Hát miért is ne? Volt kitől örökölnöm.. Kösz anyu! Majd elindult felém megint a madártollal. Pupilláim természetesen azonnal kitágultak…
- Esküszöm, esküszöm, esküszöm, hogy most már nyugiba leszek!
- Rendben, elengedhetitek! – mondta Sebastien a többieknek, mire ők elengedtek!
- Na hát akkor ennek örömére, megszomjaztam! – jelentettem be, várva a csodát, hogy valaki odavarázsoljon nekem valami ihatót.
- Gyere, megmutatom hol a konyha, és innentől kezdve érezd otthon magad! – mondta, majd elindult. Elindultam én is utána. Nem is volt messze, csak egy pár lépésnyire. Egy kis folyosó vezetett odáig.
- Itt vannak a poharak, itt találsz alkoholt, és itt van üdítő. – mutatott végig mindent, és én próbáltam memorizálni. Nem hinném, hogy szükségem lenne megjegyeznem amúgy…
- Köszi. – mondtam, majd elindultam kiszolgálni magam. Csak egy kis ásványvizet kerestem magamnak, amit szerencsére meg is találtam. Kitöltöttem, majd akkor vettem észre, hogy az ajtóban áll, és engem néz.
- Talán nem fogom felrobbantani a konyhát, ha ettől félsz! – mondtam nevetve, majd megittam az ásványvizet. – És akkor most vissza is mehetünk a többiekhez. – mondtam, majd megindultam. Nem mondott semmit a beszólásomra, amit furcsáltam. A folyosó közepén voltunk, amikor megragadta a kezem, a falhoz nyomott, és két kezét a fejemhez tette, a falhoz támasztva magát. Belenéztem gyönyörű szemeibe, és magával ragadott…
- Hali! Gyertek be. – üdvözölt minket Chuck, majd beinvitált a házba.
- Sziasztok – köszöntünk mindenkinek. Egyenként néztek ránk, mint valami ufókra. De hát nem ők hívtak minket meg?
- Zavarunk? – kérdeztem, miközben a kíváncsi tekinteteket fürkésztem.
- Nem dehogy! – pattant fel David, aki egyből oda is jött hozzánk. – Ti sosem zavartok! – mondta kacér mosollyal az arcán.
- Jellemző! Tipikus pasi! – jegyeztem meg halkan, ami nem sikerült annyira halknak, hogy csak én halljam. 5 összeszűkült szemű srác nézett rám. Komolyan, mintha most akarnának átváltozni Hulknak, vagy akárkinek…
- Jólvan, nyugi. – vettem fel a védekező állást – Csak vicceltem. – erre egyből mindenkinek kivirult a tekintete. – Vagy mégsem? – mondtam angyali arccal, hogy azért nem kellene, hogy bántsanak. Felállt Sebastien, majd odajött hozzám.
- Kisasszony, ha tovább folytatja eme 5 nagyszerű srácról az általánosítást, akkor úgy vélem, hogy nagyon meg fogom csiklandozni, és nem fog hatni rám a boci szemeivel, mikor azt kéri, hogy hagyjam abba. – hirtelen köpni nyelni nem tudtam, de ezt nem hagyhattam. Nem fogok csak azért csöndbe lenni, mert ő ennyire édes!
- Tudja uram, az igazság néha fáj, és nagyot üt. Nem hazudhatok! De lehet, ha nem azzal gondolkoznátok, ami a nadrágotokban van, akkor lehet, hogy nem lenne ilyen véleményem rólatok! – mondtam teljesen fapofával, majd mikor láttam Sebastien, Chuck, és a többi hímnemű széles mosolyát, tudtam, hogy talán most jobb lett volna angyalinak megmaradnom.
- Ez roppant sértő volt számunkra… igaz srácok? – hátrafordult a többiekhez.
- Igaz! – mondták egytől egyig. Tényleg nagy bajban vagyok!
- Hmm, akkor ezt orvosolnunk kell! – mondta Sebastien, majd azzal a lendülettel felkapott, és a vállára rakott. Ekkor elkezdtem nevetni, bár nem tudom miért, amikor nem is csikizett meg még senki.
- Tegyél le! – mondtam hangosan nevetve, miközben próbáltam valahol megcsikizni őt. Hát, nem jártam sikerrel. Bár ő biztosan jobban élvezte a helyzetet, mint én.
- Srácok, mi legyen a sorsa? – kérdezte a többiek, miközben a vállán tartott engem.
- Hallom, hogy lassan kezd eltörni az összes csontod a kezedben, ideje lenne letenned! – mondtam csöppent sem félreérthető módon… vagy legalább is, azt hittem.
- Tehát arra célzol, hogy gyenge vagyok?
- Jaaj nem, dehogy, csak tegyél le, nehéz vagyok, meg minden ilyen, és szépen nézek rád, és tuti meghatlak a boci szemeimmel. – beszéltem össze vissza mindenféle baromságot, de tényleg immunis lett rá… Hirtelen lerakott a kanapéra, majd a srácok rögtön odaugrottak, és lefogtak.
- Megerőszakolás? Jó sok évet kaphatsz értem – mondtam vigyorogva.
- Édes, ha megakarnálak erőszakolni, már rég megtettem volna! Nekem más tervem van! – mondta, majd azzal el is tűnt a nappaliból.
- Srácok, komolyan, imádlak titeket, és ti is engem, mindenki jobban jár, ha elengedtek! – kérleltem a többieket, de mintha semmit sem mondtam volna. Egymást ugratták, beszélgettek. Komolyan, mintha ott se lettem volna! Majd megérkezett Sebastien.
- Várjatok, Kármen és David hol vannak? – kérdeztem ezt már teljesen komolyan.
- Kimentek a kertbe. – válaszolt valamelyikük, de nem tudtam odafigyelni rá. A szemem előtt csak a madártoll lebegett, amit Sebastien fogott a kezében.
- Azt hiszem, ez elég jó büntetés lesz! – jelentette ki, majd odaült mellém. A srácok persze nem engedtek a szorításból, így esélyem nem volt meglépni. Az arcom, a kezem, a nyakam, a hasam…. ahol volt nem takart semmiféle anyag, ott végighúzta a tollat. Nem volt éppen felemelő érzés, meg persze amit kibírtam volna nevetés nélkül.
- Hagyd abba, kérlek, kérlek, kérlek, jó kislány leszek, esküszöm! – mondtam 2 nevetés között, mire abbahagyta. – Köszönöm, ohh köszönöm mindenkinek – mondtam, miközben próbáltam megnyugodni. Bár egy ilyen után, kinek ne verne a szíve 200-t?
- Ígéred, hogy ezentúl angyalian fogsz viselkedni, megszólalni, és minden minden? – kérdezte Sebastien.
- Minden minden? – kezdtem a kötekedést újra. Hát miért is ne? Volt kitől örökölnöm.. Kösz anyu! Majd elindult felém megint a madártollal. Pupilláim természetesen azonnal kitágultak…
- Esküszöm, esküszöm, esküszöm, hogy most már nyugiba leszek!
- Rendben, elengedhetitek! – mondta Sebastien a többieknek, mire ők elengedtek!
- Na hát akkor ennek örömére, megszomjaztam! – jelentettem be, várva a csodát, hogy valaki odavarázsoljon nekem valami ihatót.
- Gyere, megmutatom hol a konyha, és innentől kezdve érezd otthon magad! – mondta, majd elindult. Elindultam én is utána. Nem is volt messze, csak egy pár lépésnyire. Egy kis folyosó vezetett odáig.
- Itt vannak a poharak, itt találsz alkoholt, és itt van üdítő. – mutatott végig mindent, és én próbáltam memorizálni. Nem hinném, hogy szükségem lenne megjegyeznem amúgy…
- Köszi. – mondtam, majd elindultam kiszolgálni magam. Csak egy kis ásványvizet kerestem magamnak, amit szerencsére meg is találtam. Kitöltöttem, majd akkor vettem észre, hogy az ajtóban áll, és engem néz.
- Talán nem fogom felrobbantani a konyhát, ha ettől félsz! – mondtam nevetve, majd megittam az ásványvizet. – És akkor most vissza is mehetünk a többiekhez. – mondtam, majd megindultam. Nem mondott semmit a beszólásomra, amit furcsáltam. A folyosó közepén voltunk, amikor megragadta a kezem, a falhoz nyomott, és két kezét a fejemhez tette, a falhoz támasztva magát. Belenéztem gyönyörű szemeibe, és magával ragadott…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése