I can’t tell you that your heart won’t be broken again: if you love or hate someone, that just happens. But you must still dare to love! If you love with your heart, fear can’t touch you

50. rész

"Nem mondhatom biztosra, hogy a szíved sosem fog újra összetörni: ha szeretsz, vagy épp gyűlölsz valakit, ez sajnos elkerülhetetlen. Annyit mondhatok, hogy ennek ellenére is merned kell újra szeretni és szerelmesnek lenni, hiszen ha igazán szeretsz valakit, a félelem eltörpül majd mellette"

Nem tudtam megszólalni a meglepettségtől. Más reakcióra számítottam. Hisztire, csapkodásra, ordibálásra. Ehelyett kaptam egy bunkó mondatot. De igaza van. Akármennyire is megakarom magamat győzni az ellenkezőjéről… nem… nem megy. Teljes mértékben igaza van.
Lesütöttem a szemeimet. Nem bírtam rá nézni. Hol van az az ember, akit megismertem? Az én hibámból tűnt el. Elveszett az a mosolygós, vidám ember, akibe beleszerettem, és ennek én vagyok az oka.
- Hé, azért egy kicsit állíts magadon, jó? Fogalmad sincs, hogy mit megtettünk azért, hogy eljöjjön. Féltéglát kellene a fejetekre ejteni, hogy végre rájöjjetek, hogy egymáshoz tartoztok! – kezdte el Kármen a lecseszésünket. Minek kellett nekem egyáltalán idejönnöm? Tudhattam volna, hogy ez lesz.
- Kármen. Te ne szólj bele mások dolgába. – vetette oda kurtán Sebastien neki.
- Te is leállhatnál egy kicsit! – nyitottam ki a számít én is végül. – Azt hiszed, hogy te jobb vagy itt akármelyikünknél? Ugyanannyira neked is a hibád, mint bármelyikünknek. – néztem rá rosszalló pillantásokat vetve. Ott álltam előtte növekvő pocakkal, az ő gyerekével a hasamban, a dühön, és a közönyösségen kívül semmi nem látszott rajta.
- Bár soha ne ismertelek volna meg titeket. – nézett rám, majd Kármenre, majd sarkon fordult, és elment. Odamentem Kármenékhez, akik nagyokat pislogva meredtek rám.
- Megyek a hotelba. Holnap majd beszélünk. Pierret is meglátogatom holnap, de fáradt vagyok, le szeretnék feküdni. – mosolyogtam rájuk.
- Minden okés, kislány? – állt fel David, majd leültetett az ő helyére.
- Persze, csak le szeretnék feküdni. Sok volt ez így egy napra. Nem haragszotok meg? – néztem a legjobb barátnőmre.
- Ne menj hotelba, gyere át hozzánk. Lakj nálunk, amíg itt vagy. Mondtam a telefonba is. Örülnénk, ha szem előtt lennél. – majd megsimogatta a vállam.
- Nem lennék a terhetekre? – pillantottam rá, majd Davidre.
- Jaaaj, dehogy! Hogy kérdezhetsz ilyen butaságokat? Gyere te nyanya! Ne akard, hogy felvegyelek, és úgy vigyelek hazáig. – imádtam Davidet! Mindig mosolyt csalt az arcomra. Kármen pedig egyszerűen ragyogott mellette. Mellesleg, nagyon jól néztek ki együtt!
- Értettem főnök! – nevettem, majd elindultunk a kis gerlepár szerelmi fészkébe.
Gyönyörű volt a ház, melyben együtt laktak. Csak ámultam-bámultam. Összeszorult a szívem. Nekem nem itt kellene most lennem, hanem a férfinél, akit szeretek. Miért kellett ennek így történnie? Folyamatosan csak az ilyen kérdések jártak a fejembe. Egy dologban azonban teljesen biztos voltam. Szeretem őt teljes szívemből. Bármi is történt, okkal történt. Ha nekünk az van megírva, hogy együtt leszünk, akkor újra egymásra fogunk találni.
- Gyönyörű. Otthonossá tetted drága barátnőm. Úgy örülök, hogy legalább ti nem haragszotok rám. – Kitört belőlem a zokogás, ismét. A hormonok miatt is érzékenyebb vagyok jelen pillanatban, de a környezet áldozata is vagyok. Kármen átölelt, David pedig magunkra hagyott. Letettem a cuccaimat, majd Kármennel leültünk az ágyra, és hagyta, hogy szépen lassan megnyugodjak. Ő a legjobb barátnőm. Mindig tudja, hogy mire van szükségem, vagy éppen mi nyugtat meg. Kis idő elteltével teljesen nyugodt voltam, így végre elkezdhettünk beszélgetni.
- Tudod, mindenki rettentően megszenvedte a hiányod. Vonatkoztassunk el attól, hogy mi történt. Mindenki a maga útját járta, és nem volt már az a nagy bulizás, ami azelőtt. Sebastiennel nem lehetett beszélni, akármennyire is akartunk. Teljesen lelakta a házát. – kezdett bele Kármen a mesélésbe. A szívem apró darabjai lehullattak földre, miközben hallgattam, hogy Sebastiennel mi történt. Hogy mit tettem vele. 10 perc elteltével befejezte az elmúlt hónapok történéseinek elmesélését.

- Sajnálom, hogy ezt tettem veletek. Nagyon jól tudod, hogy Pierre és köztem nem volt semmi, és soha nem is lesz. Az, hogy ő másképp érez irántam, arról én egyáltalán nem tehetek, és ezt kellene neki is megértenie. Nem így kellett volna történnie. – Nagyon sokáig beszélgettünk, gondolkodtunk, hogyan lehetne minden olyan mint régen. Hogyan tudnék itt maradni velük úgy, hogy ne találkozzak vele? Sehogy. Most is rohannék hozzá, a karjaiba, lenne egy felejthetetlen éjszakánk, mosolyognék, és az ajkaira suttoghatnám, hogy szeretem őt. Ezt akarom. Minden procikámmal, minden lélegzetvételemmel. Később David is csatlakozott, így együtt törtük a fejünket, hogy mi lenne a legjobb.
- Nem tudom, hogy mi legyen. Egy hónap múlva már nem repülhetek, ez 100%. A baba miatt. – csöngettek. Mivel David megemlítette, hogy rendelt pizzát, így nem tulajdonítottam neki jelentőséget.
- Tudod már a baba nemét? – kérdezte nagy, csillogó szemekkel Kármen. – elmosolyodtam, majd mély levegőt vettem.
- Tudom. Kisfiam lesz. – mondtam hatalmas mosollyal az arcomon. Háttal voltam a bejárati ajtónak, és mikor láttam, hogy Kármen nem engem néz, és nem is reagál erre, megfordultam én is. Ott állt Ő. A szívem vadul kalapálni kezdett, és legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Ehelyett inkább nyeltem egy nagyot, és vártam, hogy mi fog most történni.

UI: Sajnálom, hogy ilyen rövid lett. Affinitást éreztem, hogy írjak, de nem lett az igazi. Belerázódok ennyi idő után majd :) Vége van a sulinak, megcsináltam az írásbeli érettségit, így most már lesz időm, hogy hozzam nektek a részeket. Feltöltődtem az elmúlt 2 napban, és rengeteg új ötletem támadt. Az egyikhez ti is kelletek, de erről majd később :)

Puszi;Lara